Shylock - Monodráma a kaposvári stúdiószínpadon

Különleges premier színhelye volt szombat este a kaposvári Csiky Gergely Színház stúdiószínpada: Gareth Armstrong Shylock című monodrámájának magyarországi bemutatóján részt vett az író - napjaink egyik legjelentősebb Shakespeare-színésze - és a darab fordítója, a régóta Londonban élő Nádasi Myrtill.

A Gareth Armstrong átiratában a főszereplővé előlépő Tubal - a Shakespeare-darab nyolcsoros mellékszereplője - meséli el a velencei kalmár történetét, elmondva, mit gondol Shylockról, a zsidó uzsorásról, a korról, amelyben a történet játszódik, a mellőzöttségről, a felemelkedésről, a zsidóság sorsáról.


Gareth Armstrong az MTI-nek az előadás előtt elmondta: noha nem érti majd, de kíváncsian várja a kaposvári bemutatót. Mivel 11 évig játszotta Shylock szerepét, az átirat szerzőjeként érezni fogja az előadás hangulatát - tette hozzá. "A jó színész látszik, bármilyen nyelven beszél is" - jegyezte meg. Mint mondta, jó, hogy éppen most, a holokauszt 70. évfordulóján mutatják be Magyarországon a darabot. Hangsúlyozta: fontosnak tartotta, hogy itt legyen a bemutatón. 

 

shylock hunyadkurti

Fotó: csiky.hu

 

Arra a felvetésre, hogy Shakespeare darabjai közül miért éppen A velencei kalmár késztette arra, hogy egy másik szemszögből is bemutassa a történetet, azt mondta: Shylock nem egy szerethető személyiség, de igazi problémákat vet fel, ezért azt gondolta, ha a nézők számára egy elfogadhatóbb személyiség - az eredeti darab egyik mellékszereplője, aki maga is zsidó - meséli el a történetet, akkor a történet is befogadhatóbb lesz.


Nádasi Myrtill, a monodráma fordítója azt mondta: izgatottan várja a bemutatót, ugyanis eddig csak angolul hallotta a darabot.


Felidézte, hogy évekkel ezelőtt a Játékszínben együtt játszott a kaposvári színház jelenlegi igazgatójával, Rátóti Zoltánnal, aki A velencei kalmárban Shylockot játszotta. Amikor az igazgató megtudta, hogy Gareth Armstrong ebből a darabból írt egy átiratot, és ennek Angliában nagy sikere volt, felhívta és megkérte, hogy fordítsa le, mert szeretnék bemutatni.


A legfontosabbnak azt tartotta, hogy az író elképzelését valósítsa meg. Hozzátette: sokat segített neki az, hogy elsősorban színésznő, és amikor dolgozott, szinte soronként mondta magában a lefordított mondatokat, ízlelgetve a ritmusát, a hangzását.


Gareth Armstrong monodrámáját Hunyadkürti György tolmácsolásában láthatják a nézők. A darab rendezője Kőváry Katalin.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása