Tompos Kátya a Nemzeti Színházban koncertezik

A Nemzeti Színház Jászai Mari díjas színésznője novemberben és decemberben is koncertet ad a Nemzeti Színházban.

keresztul europan1

 

 

Ajánló a produkció elé:

 

Tompos Kátya a Valami Amerika 2 című filmben csillogtatta meg először énektudását. A Magányos csónak című dal sokak kedvence lett. Az István a Király 2013-as előadásán Réka szerepében hódította meg a Papp László Budapest Sportaréna és a Szegedi Szabadtéri Színpad közönségét. Énekesnőként talán kevesebben ismerték eddig, pedig Kátya otthonosan mozog a jazz a pop és a világzene világában is.

 

 

2013 novemberében Keresztül Európán címmel jelent meg első önálló szólólemeze. Kátya koncertje egy zenei utazás Angliától Oroszországig. Dalok angol, francia, bolgár, magyar, és orosz nyelven. Igazi kalandozás nem csak kelet és nyugat, de a különféle zenei stílusok között is. 

 

keresztul europan2

 

"Képzeljék el, milyen lehet az amikor Kosztolányi és Jimi Hendrix együtt részegülnek meg egy hajnalon, Zaz pedig Cseh Tamással sétál kézen fogva, és közben a U2 szól valahonnét a távolból. A dalokat Hrutka Róbert öltöztette megfelelő zenei köntösbe, úgy, hogy a már már elképzelhetetlen sokszínűség mégis páratlan zenei egységgel jut el a hallgatóhoz" - így ajánlja a Nemzeti Színház Tompos Kátya lemezének dalait, amelyek november 18-án kedden és december 4-én csütörtökön 19 órától a Gobbi Hilda Színpadon lesznek hallhatók.

 

 

süti beállítások módosítása