Jön a III. Újszövetség Maraton - Még várnak jelentkezőket

 

Advent első hétvégéjén ismét önkéntes jelentkezők olvashatják fel az Újszövetséget a Vörösmarty Színház nagyszínpadán: november 29-én 23 órakor indul a III. Újszövetség Maraton. A felolvasásra még lehet jelentkezni.

Ujszovetseg Gyertyagyujtas

 

A lelki eseményt 2012-ben indította útjára a Vörösmarty Színház. Az első Újszövetség Maratonon 140-en, míg a másodikon 240-en olvasták a Bibliát. A nagy érdeklődés és a rendezvény meghittsége arra ösztönözte a színházat, hogy folytassák az Újszövetség Maratont.

 

UJSZOVETSEG MARATON

 

Idén is két Bibliából, a katolikusból és a protestánsból lehet olvasni. A felolvasásra a színház előcsarnokában lehet regisztrálni. A jelentkezők kiválaszthatják a felolvasás időpontját, a bibliarészletet, és azt is, hogy öt vagy tíz percig szeretnének olvasni. A regisztráció 2014. november 12-én indult, minden hétköznap 10 és 18 óra között várják az érdeklődőket.

 

Ujszovetseg HirtlingKelemen

 

A Vörösmarty Színház honlapján oldalon bárki figyelemmel kísérheti, hogy mely időpontok szabadok még, illetve mely időpontokban kik a felolvasók.

 

A III. Újszövetség Maraton 2014. november 29-én 23 órakor indul, és megközelítőleg 20 órán keresztül tart majd.

 

süti beállítások módosítása