Koldusopera - Babarczy László ismét Szatmárnémetiben rendezett

Bertolt Brecht és Kurt Weill klasszikus művét, a Koldusoperát mutatja be november 23-án, 19 órától a Szatmárnémeti Észak Színház Harag György Társulata Eörsi István fordításában.

Bicska Maxi történtét vendégrendező, a tavalyi Rokonok-című előadás rendezője, a Kossuth- és Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész, Babarczy László vitte színre.

 

Koldusopera 1

 

 

Brecht klasszikus művét minden színházkedvelő ismerheti, ám Bicska Maxi rablóromantikával fűszerezett története korántsem csak szerelemről és betyárbecsületről szól, ugyanis a nagyvárosban mindennek ára van, minden eladó, és ez alól még az emberi erkölcs sem kivétel: a szerelem múlandó, a barátság hamisgyöngy. „Előbb a has jön, aztán a morál” – írja Brecht, és ez a megállapítás közel száz év multán éppoly aktuális, mint 1928-ban. Napjainkban is tucatjával találni olyan karaktereket, akik akár a Koldusoperából is előléphettek volna: koldusok, örömlányok, stricik, bűnözők.

 

A mű a színházirodalom egyik igazi remekműve, hiszen opera, operett és musical egyszerre, ugyanakkor mindezek paródiája is. Olyan közismert slágerek hallhatók az előadásban élőzenei kísérettel, mint a Cápa-dal, az Ágyú-dal, illetve a Salamon-dal.

 

 

Az élőzenei kísérettel előadott produkció jelmezeit szintén vendégművész, a Jászai-díjas Cselényi Nóra tervezte, díszletei a társulat fiatal tervezőjének, Szabó Annának a munkái, a produkció zenei vezetője Manfrédi Annamária, koreográfusa Bordás Attila m. v. 

 

A szinte az egész társulatot megmozgató előadás szereplői: Kányádi Szilárd, Sándor Anna, Bessenyei István, Méhes Kati, Péter Attila Zsolt, Kovács Nikolett, Bogár Barbara, Rappert-Vencz Gábor, Nagy Orbán, Bodea Tibor, Varga Sándor, Frumen Gergő, Poszet Nándor, Marosszéki Tamás, Rózsa László, Bándi Johanna, László Zita, Gál Ágnes, Zákány Mihály, Tóth-Páll Miklós, Barakonyi Gergő m. v., Fodor Balázs József m. v., valamint: Fábry Zoltán, Gellén Orsolya, Ferenczik György, Liegner Zsolt, Balogh Géza

 

Koldusopera 2

 

Jegyek az előadásra a színház Horea úti jegypénztárában válthatók hétköznap 10 és 17 óra között, vagy előadás előtt egy órával a Szakszervezetek Művelődési Házának előterében 30 lejes egységáron. Bővebb információkért a 0261-712106-os telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mailcímen lehet érdeklődni.

 

A rendhagyó bemutatónapra (a megszokott péntek helyett vasárnap este) a művelődési ház zsúfolt programbeosztása miatt van szükség. A Harag György Társulat a kedves nézők szíves megértésér kéri.

 

Az előadás a berlini Suhrkamp Verlag GmbH & Co. KG, a bécsi Universal Edition AG. és a budapesti HoFra ügynökségek hozzájárulásával jött létre. A produkciót román felirattal játssza a társulat és a 14 éven felüli nézőknek ajánlja!

 

 

süti beállítások módosítása