Harmadszor rendezik meg az Újszövetség Maratont Székesfehérváron

Harmadik alkalommal rendezik meg a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadán az Újszövetség Maratont advent első hétvégéjén.

A szombaton 23 órakor induló rendezvényen önkéntes jelentkezők olvassák fel az Újszövetséget. A résztvevők ötperces részleteket olvasnak fel két Bibliából - a katolikusból és a protestánsból - könyvenként váltakozva.

 

ujszov5

Fotó: Berta Gábor, MTI


Idén az első felolvasó Bencze András evangélikus püspök helyettes lesz, őt Spányi Antal katolikus püspök követi, majd Somogyi László református lelkészi-elnök és negyedikként Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András olvas az Újszövetségből. A tervek szerint a felolvasás vasárnap 18:45-kor ér véget.


A különleges lelki eseményt 2012-ben indította útjára a Vörösmarty Színház. Az első Újszövetség Maratonon 140-en, míg a másodikon 240-en olvastak fel.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása