Négyszázezer forintért kelt el Latinovits levele

A kikiáltási ár többszöröséért vásárolták meg Latinovits Zoltán nemrég előkerült szerelmes levelét. A Stúdió Antikvárium tegnapi aukcióján egy telefonos licitáló vitte el.

A Stúdió Antikvárium árverési jegyzékében feltűnt Latinovits Zoltán Ruttkai Évához írt szerelmes levele. A színész öccse, Frenreisz Károly korábban azt nyilatkozta, nem is tudott a levél létezéséről, és nyomozásba kezdett, hogy ki bocsátotta árverésre. A pénteki aukción személyesen megjelent, és végigkövette a licitálást.

 

lat m

Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán

 

Az árverés elején bejelentették, hogy Latinovits levelét a magyar állam védetté nyilvánította, és a helyszínen feltűnt a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ képviselője is, így az volt sejthető, hogy az állam vásárolja majd meg az ereklyét. Mégsem így történt, a 150 ezer forintos kikiáltási árról a licit felment egészen 400 ezer forintig. Így végül egy telefonos licitálóhoz került a színészóriás levele, az állam képviselője pedig nem jelezte, hogy igényt tartanak rá.

 

Forrás: borsonline.hu

 

süti beállítások módosítása