Törik - zúzzák – Brit újcirkuszi társulat érkezik a Trafóba

Január elején a korszakalkotó Gandini Juggling társulat varázsolja régimódi, szépiaszínű világgá a Trafót.

Ajánló a darab elé:

Négy porcelán teáskészlet, kilenc jólfésült zsonglőr, nyolcvan piros alma – aztán bedurvul az ötórai teadélután. Zsonglőrködés öltönyben és kisestélyiben, brit eleganciával és huncut humorral a 40-50-60-as évek slágereire. A koreográfiát Pina Bausch inspirálta, a történet nosztalgikus filmes jeleneteken keresztül bonyolódik. A hangulat elvadul, és végül minden teáscsésze fűbe harap, hát még a csészealjak! Január 3-án, 4-én és 5-én a korszakalkotó Ez a romantikával átszőtt finom zsonglőrködés az egyik legkultikusabb zsonglőrikon, Sean Gandini fejéből pattant ki, aki a 90-es években hozta létre az azóta az egész világon ünnepelt Gandini Juggling társulatot. A Törik-zúzzákban a varázslathoz elegendő néhány thonet szék, sok-sok kézügyesség, tengernyi alma és a néhány elegáns filmes gesztus.

 alma m

 

A társulatvezető a darabról:

Sean Gandini elmondta, miért éppen almák repülnek a megszokott zsonglőrlabdák helyett. „Ha nem tudnám, honnan jöttek a képbe az almák, azt mondanám, hogy az Édenkertre utalnak – és az Édenkertet itt a szexuális ártatlanság képeként értem –, de valójában az első ötletem az alma kapcsán két nő és három férfi egyfajta erotikus newtoniánus ügye volt.” – majd hozzátette: „Az alma minden szempontból tökéletes: egyrészt csodálatosan lehet velük zsonglőrködni, másrészt pedig mindenki fogott már a kezében almát, szóval nem valami ismeretlen zsonglőr-izé. Egyébként ma nagyon nehéz színházilag gondolkodni a hagyományos zsonglőrkellékekkel – most például balett táncosokkal meg buzogányokkal dolgozunk, és ez olyan barokkosan cizellált, a valóságtól elrugaszkodott...” – mondta Sean Gandini.

 

alma2 m

 

Az előadást inspiráló Pina Bauschról:

Az előadást nagyban inspirálta Pina Bausch, hatásáról Sean Gandini a következőt nyilatkozta: „Két dolog jött egyenesen Pina Bausch-tól, a többi nem igazán, de ma már az egész produkciót Bausch felől nézik. Az egyik ilyen elem a felvonulás a produkció elején és végén, amikor mindenki lassan egy vonalban keresztülsétál a színpadon zsonglőrködés közben. A másik ilyen jelenet, egy klasszikus rész, amikor a férfiak bosszantják a nőket, ez egy Pina Bausch kép”. – árulta el Sean Gandini.

 

 

 

A társulatról:

A húsz éve az újcirkusz frontvonalában szereplő társulat folyamatosan újragondolja és felpezsdíti a zsonglőrködés lehetőségeit. Titkuk a kínosan precíz összhang és a tökéletes időzítés. Előadásaikkal a zsonglőrködés felhőtlen örömünnepére invitálnak. Negyven különböző országban összesen több mint 4000 előadáson vannak már túl, a legnagyobb művészekkel dolgoznak együtt, a radikális avantgárd zsonglőrködést szórakoztató, család-barát formába tudják önteni. A Gandini Juggling mára a profizmus szinonimájává vált.

 

alma3 m

 

Gandini Juggling (UK):

Törik-zúzzák / SMASHED

Swing, porcelán, humor és huncutság: zsonglőrködés almákkal

egy elegáns angol teadélutánon

 

Előadók: Iñaki Fernandez SASTRE, Francesca MARI, Niels SEIDEL, Tedros GIRMAYE, Malte STEINMETZ, Carlos ROMERO, Arron SPARKS, Doreen GROSSMAN, Martin SWIETZKE

Rendező: Sean GANDINI

Fényterv: Mark JONATHAN

Rendező asszisztens: Kati YLÄ-HOKKALA

Dramaturg: John Paul ZACCARINI

Technikus: Julien LANAUD

 

2015. január 3-5. 20.00 óra

Trafó Kortárs Művészetek Háza

 

Forrás: Trafó

 

süti beállítások módosítása