Karácsonyi táncházzal is vár a Háromszék Táncegyüttes

A Háromszék Táncegyüttes december 27-29. között több előadással várja közönségét Sepsiszentgyörgyön, szombaton pedig a hagyományos karácsonyi táncházat is megrendezik.

December 27-én 19 órától A banda című produkciót (rendező-koreográfus: Könczei Árpád) lehet megtekinteni. Az előadást követően 21 órától kerül sor a hagyományos karácsonyi táncházra a Tamási Áron Színház előcsarnokában. A táncház házigazdái Melles Endre és Dombi Rózsa, muzsikál a Heveder zenekar és a Folker együttes.

 

VAR 8531 haromszek tancegyuttes az en mesem vargyasi

Az én mesém (fotó: Vargyasi Levente)

 

December 28-án, vasárnap 18 órától Az én mesém című produkciót, (rendező-koreográfus: Furik Rita), az év utolsó előadásaként pedig december 29-én, hétfőn 19 órától a Gábor Áron című táncdrámát mutatják be az Új Stúdióban. Az előadásokra helyet foglalni, jegyet vásárolni a Városi Szervezőirodában lehet (telefonszám 0267-312104).

 

A Háromszék Táncegyüttes társulata áldott ünnepeket kíván minden kedves nézőjének, támogatójának és szeretettel várnak mindenkit előadásaikra, rendezvényeikre a jövőben is.

 

Forrás: Háromszék Táncegyüttes

 

 

süti beállítások módosítása