Sűrű évkezdésre készülnek az Operettszínházban

Intenzív munkával indul az új év a Budapesti Operettszínházban, ahol több fiatal tehetség is új musicalszerepben mutatkozik be.

operett januar 2015

 

Igen csak sűrűn alakul a január az Operettszínház ifjú tehetségei és a már jól ismert régi kedvencei számára is. A legendák visszatértek, közülük pedig mind a Mozart!, a Miss Saigon, és A Szépség és a Szörnyeteg musical tartogat meglepetéseket az új évben. Gubik Petra, Muri Enikő, Barkóczi Sándor, Kádár Szabolcs és Feke Pál is új szerepekre készül, Hien pedig bemutatkozik a Budapesti Operettszínház közönségének.

 

A Miss Saigonban Kim szerepében néhány előadás erejéig egy meglepetés-vendégművész debütál január 18-án: Hien, a vietnámi származású magyar énekesnő csak januárban, februárban és márciusban látható az Operettszínházban Kocsis Dénes és Veréb Tamás partnereként. Az újdonságok a legendás előadásban azonban ezzel még nem érnek véget. Gigi szerepére készül a színház "Mi is itt vagyunk" kampányának egyik fiatal tehetsége, Gubik Petra, aki év elejétől már szintén látható a darabban. A januári Miss Saigon előadások az új beállók mellett egyéb különlegességet is tartogatnak a közönség számára: azok a nézők, akik jegyet váltanak, kulissza-látogatáson vehetnek részt, melyen akár a főszereplők egyike is a kísérőjük lehet.


operett hien januar 2015
A jó időre ugyan még várni kell, a nyári hangulatot azonban már január elején színpadra varázsolja majd a Neoton című musical, melyben szintén nem lesz hiány meglepetésekből. Riaként mutatkozik be Muri Enikő január 7-én, a szintén nemrég debütált Kocsis Dénes, azaz Sanya szerelmét alakítva. Mellettük Kádár Szabolcs is csatlakozik a bácsszentmáriai paradicsom-feldolgozó csapatához, méghozzá Öcsi szerepében.


Hét hetes turné után januárban A Szépség és a Szörnyeteg is hazatér, és újra a Nagymező utcai színpadra költözik. Ezzel pedig a színház másik fiatal tehetségére, Barkóczi Sándorra is nagy feladat vár. Megannyi német nyelvterületen aratott siker után, január 29-én anyanyelvén is eljátszhatja a Szörnyeteget. Így a magyar közönség is megismerheti játékát, mellyel a Disney producereit már lenyűgözte.

 

Lévay Szilveszter és Michael Kunze szintén legendás darabja, a Mozart! is frissül az év elején. Szabó P. Szilveszter és Szerényi László mellett, Colloredo szerepében színpadra áll Feke Pál, akinek régi vágya teljesül azzal, hogy a Grammy-díjas zeneszerző darabjában játszhat.

 

operett januar 2015 szepseg

 
Beállások és visszatérések, valamint a már említett előadások mellett januárban látható a Rómeó és Júlia, az Isten pénze, A Cirkuszhercegnő, az Ördögölő Józsiás rockoperett, az Oszi boszi zenés mese show, A mosoly országa, a Menyasszonytánc, az Amerikai komédia, a Lili bárónő, na és az örök kedvenc, A Csárdáskirálynő is. A szereposztások pedig már megtekinthetők a Budapesti Operettszínház weboldalán.

 

Forrás: Budapesti Operettszínház,

Fotó: Facebok.com/operettszínház

 

 

süti beállítások módosítása