Menesztik a szabadkai Népszínház magyar társulatának vezetőjét

A szabadkai Népszínház magyar társulata körül kialakult botrány miatt az évad végén menesztik Andrási Attila művészeti vezetőt - jelentették be az illetékesek hétfőn Szabadkán.

Andrási Attilát tavaly júniusban nevezték ki, miután az előző művészeti vezető, Mezei Zoltán mandátuma lejárt. A társulat nem értett egyet a döntéssel, aminek többször is hangot adott. A szabadkai színészek álláspontját magyarországi művészek, társulatok és a Színházi Kritikusok Céhe is támogatta.

 

szabadka

 

A társulatvezető személyére a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) tett javaslatot a pályázatok elbírálása után. A társulattagok többsége és egy interneten szerveződő civil csoportosulás azonban megkérdőjelezte a döntés helyességét. Ennek eredményeként a 2014/2015-ös évad első felében csökkent a szabadkai Népszínház látogatottsága.


Hétfőn Szabadkán Ljubica Ristovski, a szabadkai Népszínház igazgatója és Hajnal Jenő, az MNT elnöke közösen jelentette be, hogy a magyar társulatban és a körülötte "kialakult méltatlan helyzetet" orvosolandó május 31-ével felmentik tisztségéből Andrási Attilát, helyére pedig Gyarmati Katát, az Újvidéki Színház művészeti vezetőjét nevezik ki. 

 

andrasi

 


Az MNT honlapján olvasható indoklás szerint a döntéshozóknak az a céljuk, hogy "helyre álljon a rend, és az intézmény elsődleges és egyetlen feladata, a színjátszás kerüljön ismét az első helyre". Szerintük már tarthatatlanná vált a helyzet a színházban, "mert annak, ami a magyar társulaton belül zajlik, semmi köze sincs a művészethez, a népszínházi működési forma jelentette kihívásokhoz és feladatokhoz". 


A szabadkai Pannon RTV-nek a társulat tagjai a bejelentéssel kapcsolatban csak annyit mondtak: ők már nyilvánosságra hozták követelésüket, amely szerint Körmöci Petronellát, a társulat színészét javasolják a posztra.

 

süti beállítások módosítása