A magyar kultúra napja - Ady-esttel készül a ZSÖK

A ZsÖK NKft. a magyar kultúra napján különleges Ady-esttel készül a pécsi közönség részére.

Január 22-én 19 órától a Zsolnay Kulturális Negyed E78-ban Bogdán Zsolt Jászai-díjas erdélyi színész egyszemélyes színháza Ady Endre szellemi világát idézi meg az érdeklődőknek.

 

Az előadás a "lehető legközelebb hozza hozzánk Ady Endrét, az embert, a legszerethetőbbet és a legelviselhetetlenebbet" – fogalmazott a produkció kapcsán Visky András író, dramaturg, a kolozsvári színház művészeti vezetője.

 

bogdan zsolt ady-estje

Fotó: Biró István

 

 

 

Az estről szólva Bogdán Zsolt korábban azt mondta: "Ady egyszerre nagy, parányi, esendő és mégis magasztos - olyan, mint bárki más. Csakhogy ő nem átlagos, kispolgári életet élt, nagykanállal ette az életet, aminek aztán meg is kellett fizetnie az árát. Esterházy mondta egyszer, hogy Adynak elég bármelyik publicisztikáját kinyitni, és máris a mában érzi magát az ember. Elég nagy vészharang volt a magyar irodalomban Ady Endre, aki azért aktuális ma is, mert az igazat mondja. A világ alapjában véve semmit nem változott azóta".
 

 

A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

 

 

süti beállítások módosítása