Előadók jelentkezését várják a 10. Versünnep Fesztiválra

Színművészek, zeneszerzők, énekes előadóművészek, valamint szakirányú közép- és felsőfokú intézmények hallgatóinak jelentkezését várják a fesztiválra.

A 10. fesztivált a Versünnep Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Bánffy György Kulturális Szalon közösen szervezi - jelentette be az alapítvány kuratóriumának elnöke január 22-én Székesfehérváron, a magyar kultúra napi rendezvényen.

Kolti Helga elmondta, hogy 2015-ben a Versünnep Fesztivál megemlékezik a 225 éves magyar nyelvű színjátszásról, a 150 éves Színház és Filmművészeti Egyetemről, a 100 éve született Gáti József beszédtanárról, a 110 éve született József Attiláról, valamint a 115 éve született Márai Sándorról.

 

jozsef-attila-szobor-1

 

 

A fesztivált vers- és prózamondás, illetve énekelt vers és versmegzenésítés kategóriában hirdették meg színművészek, zeneszerzők, énekes előadóművészek, valamint szakirányú közép- és felsőfokú intézmények hallgatóinak.

 

A jelentkezés határideje február 22. Az elődöntők márciusban, a döntő április 11-én a Nemzeti Színházban lesz.

 

A székesfehérvári Vörösmarty Színházban megrendezett magyar kultúra napi rendezvényen Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára ünnepi beszédében hangsúlyozta: nemzeti himnuszunk a magyar államiság tiszteletet parancsoló jelképe. Születésnapja méltó ünnepe a magyar kultúrának, amely a határokon innen és túl élő magyarság szellemi és anyagi javainak összessége - tette hozzá. Úgy vélte, az eleven nemzeti kultúra nem bezárkózás, elkülönülés, hanem kiteljesedés, elmélyülés.

 

Kodály Zoltánt idézve kiemelte: "értéktelen az a magyarság, amely nem európai, és számunkra értéktelen az európaiság, ha nem magyar is egyszersmind".

Az esemény keretében adta át Cser-Palkovics András polgármester a 2012-ben alapított Pro Cultura Albae Regiae díjat Major István zenésznek, zenetanárnak, aki 1968 óta tanít hangszeres zenét Székesfehérváron és évtizedek óta zenél, valamint vezeti a Hermann László Kamarazenekart.

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása