Jordán Tamás kapta az idei Lions-díjat

A Kossuth-díjas színművész, a szombathelyi színház igazgatója vehette át az idei Lions-díjat a fővárosban szervezett kormányzói bálon.

A Lions Szövetség közleményéből:

 

Mintegy fél évtizede már, hogy a szövetség minden esztendőben megköszöni egy olyan személyiségnek a támogató munkát, aki a Lions mozgalom céljaiért, az elesett emberekért, kiemelten a vakok és gyengén látók társadalmának felzárkóztatásáért dolgozik.

 

Jordán Tamás tevékenysége immáron egy évtizede összefonódott a Szombathelyen és a Dunántúl különböző városaiban működő Lions klubok ténykedésével. A közös munka, a jószolgálati rendezvények és ezen keresztül a művészet megszerettetése a fiatalokkal, az önkéntesség megbecsülése, a belülről fakadó szolidáris érzés a megteremtése, az önzetlen segítség kötődik a kitüntetett személyéhez. Jordán Tamás évek óta aktív pártfogója a Lions-mozgalomnak.

 

jordán

Jordán Tamás verssel köszöni meg az elismerést (forrás: Lions Klubok Magyarországi Szövetsége)

 

A szövetség nagyra értékelte azt a kezdeményezést is, amelynek eredményeként a Magyar Kultúra Napján 718 iskola több ezer diákja szavalta a Himnusz és a Szózat első versszakát. Külön figyelemre méltónak találta, hogy egy tucatnál is több, Kárpát-medencei oktatási intézmény is részt vett a programban, Székelyudvarhelytől, Brassón, Lendván, Beregszászon, Nevetlenfalván és Komáromon át egészen Nagymegyerig.

 

Az elismerést a fővárosban megrendezett kormányzói bálon, ünnepélyes külsőségek között adták át. Jordán Tamás verssel köszönte meg az elismerést.

 

Forrás: Lions Klubok Magyarországi Szövetsége

 

 

süti beállítások módosítása