Sopronba jön a Zene, New York, Szerelem

Készül a Zene, New York, Szerelem című romantikus musical a Soproni Petőfi Színházban, Feke Pál és Vágó Bernadett főszereplésével, Szurdi Miklós rendezésében. A bemutatót február 28-án tartják.

Hetek óta próbálnak az színészek, zenészek, táncosok a soproni teátrumban. Célegyenesbe érkezett a Zene, New York, Szerelem című produkció stábja, szombaton lesz a premier. Szurdi Miklós rendező pályafutása alatt már sok musicalt állított színpadra, és ezt a munkát is örömmel vállalta.

 

zene-newyork-szerelem web-znysz lant-b437-1417793283


"Azt hiszem a Zene, New York, Szerelem Sopronban is megtalálja majd a közönséghez az utat. Két olyan szerző művéről beszélünk, akik a maguk területén zsenik. Neil Simon a világ egyik leggyakrabban játszott színpadi szerzője, az igényes bulvár képviselője, Marvin Hamlisch pedig Oscar-, Emmy-, Tony- és Grammy-díjas zeneszerző és ilyenből nincs sok a világon. Egyszerre szellemes és érzelmes ez musical, miközben sokkal mélyebben mutatja meg és ábrázolja az emberi kapcsolatokat, mint általában a zenés produkciók. Az előadáshoz két nagyon jó énekes-színészt kerestünk. Vágó Bernadett és Feke Pál a legkiemelkedőbb musicalénekesek közé tartozik és annak is örülök, hogy most kiderül, színészként is kiválóak" - mondta Szurdi Miklós.

 

A Neil Simon-darab korábban Édeskettes hármasban címmel futott a Madách Színházban. A soproni előadás egy átdolgozott változat lesz, élőzenekaros kísérettel, valamint kimondottan a darabhoz készülő egyedi látvány- és díszletvilággal.


A két főszereplő számtalan nagy musicalben, zenés előadásban szerepelt már, ám soha nem játszottak még kétszemélyes darabban. Ez is kihívást jelent számukra.

 

5 fotor 7eyl-1

 

A soproni színház ajánlója:

 

A cím mindent elárul. A darab New Yorkban játszódik, és két művész, Vernon és Sonia szerelméről szól. Vernon befutott zeneszerző, Sonia pályája elején tartó szövegíró. Lehet-e együtt dolgozni és együtt élni? Lehet-e együtt élni s nem együtt dolgozni? Lehet-e együtt dolgozni és nem együtt élni? Egyik sem tűnik jó lehetőségnek. De akkor mi a megoldás? Úgy száguldunk végig az előadáson, hogy közben mindenki végiggondolja az életét, s mindenki magára ismer egy kicsit. Aztán egy jót nevet rajta. A musicalben közreműködnek a szakma legkiválóbb zenészei.

 

6 fotor 7cr5-1


Az előadásban közreműködnek a Sopron Balett tagjai: Csernus Anita, Tiszolczi Lilla, Szalai Dóra, Lukácsi Laura, Szeles Tamás, Füsi Zsolt, Bolla Dániel.

 

Phil hangmérnök hangja Savanyu Gergely lesz. A koreográfus Szakál Attila, a díszlettervező Khell Csörsz, a jelmeztervező Fekete Mónika, a látványtervező a vetítésekhez Madarász János "Madár". A hangszerelés a zenei vezető Sebestyén Áron munkája, a karmester Ruff Tamás, a sound supervisor Mohai György, a zenei munkatárs Fehér Adrienn. A két rendezőasszisztens Kővári Szimonetta és Frigyesi Eszter.

 

A produkció művészeti vezetője Feke Pál, aki zenei vezetőként is segíti az előadást. A dalszövegek Carole Bayer Sager nevéhez fűződnek, a darabot Galambos Attila fordította.

 

Forrás: Soproni Petőfi Színház

 

süti beállítások módosítása