ifj. Vidnyánszky: "Tessék jönni nézni a fiatalságot!"

Ifj. Vidnyánszky Attilát az Origo kérdezte.

 

Az Origo cikkéből:

 

Arra a kérdésre, hogy mikor érezte először a Vidnyánszky név súlyát, a fiatal színész elmondta, mindig is érezte. "Gyerekkorom óta színházzal akartam foglalkozni, és tudtam, hogy ezzel a névvel nem lesz egyszerű, de nem akartam ezzel foglalkozni. Nem is hiszem, hogy lehet ezzel okosan foglalkozni. Most mit csináljak: változtassak nevet? Nem akarok nevet változtatni, büszke vagyok a nevemre" - szögezte le ifj. Vidnyánszky Attila.

 

A színész elmondta, az a négy-öt év, amit a budapesti színházak között töltött a Színművészeti hallgatójaként, nagyon erősen hatott rá. "Ennek ellenére még mindig a gyökereim meghatározók. Nem is feltétlenül a beregszászi színház, de annak az életvitele, a vándorszínház-hangulat, a vidéki tájelőadások - ez az, amit keresek" - tette hozzá. Azt is elárulta, 21 évesen még nem tudja magát társulatban elképzelni.

 

ifj vidnyanszky

A Vízkeresztben (fotó: Karik Timi, index.hu)

 

"Mikor negyedévesek voltunk, az osztály a Vígben és a Nemzetiben gyakorlatozott. A Vígben mai napig játsszuk a Vízkeresztet, ami nagyon kedves számomra, mert egy vizsgaelőadás alapján készült. A Nemzetiben kaptam egy lehetőséget, hogy az általam nagyon nagyra tartott Viktor Rizsakovval dolgozzak. Óriási élmény volt a vele való munka és az, hogy megadatott nekem, hogy Törőcsik Marival álljak egy színpadon. Most édesapámmal dolgozok a Körhintában, Biró Máté szerepét játszom. Nehéz lett volna erre nemet mondani. Négyéves voltam, mikor először játszottam édesapám darabjában, úgyhogy nem új a helyzet, nyilván nem egyszerű, hogy mindez a Nemzetiben van, emiatt is nem szerződnék oda. Nagyon nagy kihívás és megtisztelő a helyzet. Igyekszem tisztességesen helytállni" - mesélte ifj. Vidnyánszky.

 

A színész szerint a visszajelzés nagyon fontos egy pályakezdő színész életében. "Nagyon szerencsésnek érzem magam, hálás vagyok ezekért. Mindig azt mesélik, hogy régen az Ódryn az aulából is nézték az előadást, és Kaszás Attiláért sorban állt a fiatalság. Valahogy ez most nincs. És azt hiszem, a színész is másképp érzi magát, nincs az a küldetéstudata. Nyilván ez probléma, sok sebből vérzik. Mikor látom a nézettségi adatokat, nagyon elszomorodom. Nyilván arra van igény. Valahogy ezt az igényt kellene megváltoztatnunk. Akkor lennék a legboldogabb, ha megint az aulából néznék az ifjoncokat az Ódryn. Úgyhogy tessék jönni nézni a fiatalságot!" - mondta ifj. Vidnyánszky Attila.

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

süti beállítások módosítása