Cserhalmi György lesz a Versünnep Fesztivál zsűrielnöke

Március 7-én lezárult a jelentkezés a 10. jubileumi Versünnep Fesztivál hivatásos előadóművészek illetve a színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói számára kiírt versenyére.

 

A Versünnep Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Bánffy György Kulturális Szalon által meghirdetett Versünnep 2015 versenysorozatára idén először három kategóriában lehetett nevezni. A hivatásos színművészek és előadóművészek illetve a színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói mellett most első ízben hirdették meg a szervezők az „Énekelt vers, vers megzenésítés” kategóriát, melyre a magyar költészet iránt elkötelezett zenészek, zeneszerzők, előadók jelentkezését várták.

 

versfesztivl

 

A Versünnep Fesztiválok alkalmával a szervezők minden évben ünnepelni és emlékezni is kívánnak jelentős eseményekre. Idén a 225 éves a magyar nyelvű színjátszást, a 150 éves a Színház- és Filmművészeti Egyetemet és a 100 éve született Gáti Józsefet, az egyetem egykori legendás beszédtanárát köszöntik.

 

2015-ben ünnepeljük József Attila 110. illetve Márai Sándor 115. születésnapját. Ennek megfelelően a versenyzőknek a minden évben kötelező kortárs alkotás mellett az ő műveikből kellett választaniuk.

 

A határidőig a versenyre összesen 73 nevezés érkezett. Közülük 23-an a Kaposvári Egyetem Művészeti Karáról jelentkeztek, 42 művész az ország különböző városaiból, a legtöbben (20-an) Budapestről, de van versenyző Pécsről, Szegedről, Székesfehérvárról, Nyíregyházáról, Debrecenből, Vácról, Veszprémből is. A határon túlról 8-an delegálták magukat. Marosvásárhelyről, Szatmárnémetiből, Csíkszeredáról és Kolozsvárról vesznek részt művészek a Versünnep Fesztiválon. A versenyzők kétharmada vers- és prózamondás, egyharmada pedig megzenésített vers kategóriában indul.

 

Az elődöntőkre március folyamán kerül sor: március 16-án Marosvásárhelyen, március 30-án Budapesten a József Attila Színházban, március 31-én pedig Kaposváron. Az események nyilvánosak, a szervezők szeretettel várják a vers iránt érdeklődő közönséget. A döntőt a hagyományoknak megfelelően április 11-én, a Költészet Napján a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán rendezik 18 órától. A zsűri elnöke Cserhalmi György a Nemzet Színésze, Kossuth- és Balázs Béla-díjas színművész.

 

Április 11-én, a döntőt megelőzően a Nemzeti Színház előtti parkban és az épületben egész napos rendezvény várja a költészet iránt fogékony fiatalokat és idősebbeket. Itt mutatják be a Versünnep Fesztivál új szobrát, Párkányi Raab Péter képzőművészeti alkotását, melyet a jövő évtől kezdődően 10 éven át a verseny mindenkori győztese vihet majd haza.

 

A Versünnep 2015 fővédnöke Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere valamint Szász Jenő a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.

 

Védnökök: Magyar Művészeti Akadémia, Nemzeti Színház, Színház- és Filmművészeti Egyetem.

 

süti beállítások módosítása