Elindult A Játékkészítő tehetségversenye

Ifjú énekes-előadó tehetségeket vár a hamarosan induló „Minisztár – A Játékkészítő tehetségek versenye". A fiatal talentumokat felvonultató verseny a tavaly december végén bemutatott – és idén ismét várható - A Játékkészítő dalaira épül.

A győzteseket mesés nyeremények várják, s az izgalmas megmérettetés a Minimax csatornán követhető majd.

 

mini01

 

Több mint 45 ezer néző előtt mutatták be tavaly év végén A Játékkészítő című pop-musicalt - mások mellett - Alföldi Róbert, Szabó Győző, Oroszlán Szonja, Nagy Feró vagy a Király testvérek szereplésével.

 

Az elődások óta immár több, mint három hónap eltelt, mégis töretlenül kapjuk a leveleket a rajongóktól. Sokan a folytatást várják, többen pedig arról számolnak be, milyen sikerrel adták elő gyermekeik a darab dalait különböző iskolai, óvodai alkalmakkor, akár beöltözve farsangi ünnepeken" -  mesélte Illés Gabriella, az előadás producere.

 

Többek mellett a nézők lelkesedése is hozta az ötletet, hogy A Játékkészítő slágereit alapul véve egy tehetségversenyt indítsanak az ifjú (de akár idősebb) korosztályoknak, amelynek a Minimax csatorna ad „otthont".

 

mini02

 

„A Minimaxnál mindig is fontosnak tartottuk a tehetséggondozást, ezért örömmel adunk teret ennek az új, különlegesen izgalmas versenynek" – mondta Jurecska Judit, a Minimax csatornamenedzsere.

 

Április elejétől várják tehát a jelentkezők videofelvételeit A Játékkészítő bármely dalát előadva, táncolva, akár jelmezbe öltözve 6- (mini) és 6+ (max) – kategóriában.

 

mini03

 

A tehetségversenyt a Minimax csatornán követhetik majd május folyamán, az ifjú „tévés személyiség", Stahl-Bohus Hanna vezetésével. A Játékkészítő sztárjai - Oroszlán Szonja, Szabó Győző és Nagy Feró - alkotta zsűri a végén a mini és max kategóriában is győztest hirdet, s a legjobbakat mesés díjak várják: így például klipforgatási lehetőség, utazás vagy akár fellépés A Játékkészítő sztárjaival. A jelentkezéseket április 24-ig várják. Részletek a www.ajatekkeszito.hu vagy a www.minimax.hu oldalon olvashatók.

 

A Játékkészítő dalainak karaoke verziója hamarosan megjelenik az összes digitális zeneáruházban és streaming felületen.

 

süti beállítások módosítása