5 éves a PANkreátorok - Villáminterjú Andrássy Mátéval

Már öt éve játszik rendszeresen az Aranytíz színpadán a három fiatal színész (Andrássy Máté, Horváth Zoltán és Szabó Máté) alkotta PANkreátorok, akik a pantomim-színjátszás elemeit felhasználva dolgoznak. Andrássy Mátéval olvashatnak interjút.

Öt évvel ezelőtt kinek a fejéből pattant ki a PANkreátorok ötlete?
Zoli vetette fel, hogy bemutathatnánk az Aranytízben egy pantomim alapokra épülő előadást, amiről akkor még nem tudtuk pontosan, hogy mi is kerekedik ki belőle. A beszélgetések során hamar összegyűlt jó néhány ötlet, részben a személyes élményeinkből. Nekem is volt rengeteg jelenetem a főiskoláról, például a zenés mesterség óráról, amiről azt gondoltam, miért felejtsük el, ha szórakoztató és tisztán él a fejekben. Valószínűleg pont azért tudjuk ilyen frissen tartani az előadást, mert a szerepeket nem mástól kaptuk, hanem magunk csináltuk magunknak, az ilyesmi pedig nagyon ritka. Nagy boldogság és meglepetés nekem, hogy öt éve játszhatjuk a PANkreátorokat, aminek a címét máig nem értem.

Öt év hosszú idő, bizonyára rengeteget alakult, formálódott az előadás és Önök, színészek is. Mennyire volt más az öt évvel ezelőtti PANkreátorok a mostanihoz képest?
Az előadás tele van „lopással”. A bemutatón ez még inkább kitűnt, hiszen akkor még nem voltunk elég bátrak, illetve elég tapasztaltak. Eleinte féltünk, hogy valaki egyszer csak felkiált a nézők soraiból, hogy „de hát ez a Monty Pythonnak az xy jelenete”, így inkább előre bemondtuk. A legkülönbözőbb helyekről „loptunk”, de azért igyekeztünk odafigyelni arra, hogy minél távolabb essen a magyar átlagfogyasztó horizontjától. Van benne amerikai sitcom és angol abszurd humor, amivel nem mindenki van képben. Erre rá is játszottunk, sőt, ki is használtuk. Végül annyira eltorzítottunk, hogy már nyomokban sem tartalmazza az eredeti ötletet. Megtöltöttük saját magunkkal, így mára már szinte felismerhetetlen, hogy mit miből merítettünk. Az elején arra kellett törekednünk, hogy lehetőleg kibővítsük 1,5 órára az akkor 60 perces, egyfelvonásos előadást, ma pedig már szünettel, két részben játsszuk.

A független Forte Társulat meghatározó tagja, ugyanakkor a székesfehérvári Vörösmarty Színházban is játszik. Más a kőszínházi és az alternatív színházi lét?
Színészként, ha leszerződsz egy kőszínházhoz, nem te határozod meg, hogy mit csinálsz. A próbatábla előtt várod a szereposztást, illetve az igazgatótól várod, hogy ő jelezze, számít-e rád a jövő évadban, és ha igen, miben. Valaki más elképzelésén és szűrőjén keresztül kapod a szerepeket. Függetlenként létezni, folyamatos készenlét, és túlélés, viszont ez azt jelenti, hogy ki van zárva annak a lehetősége, hogy beleülj, beletunyulj egy adott élethelyzetbe. Nem hiszel az ígéreteknek, csak annak, ami már megtörtént, a többi mehet a padlásra. A Forte Társulat a családom, ott vagyok otthon, ami miatt a szakmát csinálom, szóval az határoz meg. A főnököm, Horváth Csaba gondolkodott bennem először. Ő valóban kíváncsi volt, ki is vagyok, és ebből mit hozhatunk ki együtt. Tőle kaptam bizalmat. Sajnálom, hogy nem mindenkinek adatott ilyen, mert nagyon jó egy konkrét csapatban, jó helyen, jó munkákat csinálni, és az a munka tényleg munka.

A TÁP Színház „rossz színházi” előadásainak is részese lehetett, ahol a színészek sokszor önmagukat hozták kellemetlen helyzetbe. Ezt azért nem minden színész vállalná be. Hogyan befolyásolta ez a tapasztalat a szakmai fejlődését?
Esetemben mindenképpen meghatározó és ki kell emelnem a TÁP Színház máig tartó hatását. Még a főiskola után, a debreceni társulat tagjaként irigykedve olvastam a kezdeményezésről, és már akkor szerettem volna részt venni a Minden rossz varietékben. Amikor visszatértem Budapestre, akkor az egyik első dolgom az volt, hogy jelentkezzek hozzájuk. A Minden rossz varieté három hulláma körülbelül tíz évet ölelt fel. Én a második hullámban kaptam helyet. Este tizenegykor az összes színház összes bevállalós színésze összegyűlt, hogy leégesse magát. A rossz és jó értelemben vett budapesti alternatív kultúra jött ott és akkor össze. Természetesen miközben arra készültem, hogy bukok, titkon abban reménykedtem, hogy sikerem lesz. Tilos volt a taps, viszont lehetett dobálni, bekiabálni. Jó volt ezen edződni. Igazi öntisztító folyamat. Ez indított el azon az úton, hogy komolyabban foglalkozzak a humorral és a stand-up comedyvel, illetve innen is számos ötletet átmentettünk a PANkreátorokba, például az Obama-dalt.

A PANkreátorok is az önfeledt szórakoztatást célozza meg, emellett feltűnő lelkesedéssel mesél a stand-up comedyről, ezek szerint a humor központi szereppel bír az életében. Kik a követendő példák a szórakoztató műfajban?
A stand-up az egyik legnehezebb műfaj, mai napig ez az egyik dolog, amit nagyon szívesen csinálnék. Az egész úgy kezdődött, hogy nyelvértést szerettem volna tanulni, ezért rengeteget néztem stand-upot, először magyarul, majd angolul magyar felirattal, végül angolul angol felirattal. Ezt a műfajt szerintem borzasztóan nehéz csinálni. Minden csak rajtad múlik: nincs zene, nincs rendező. Kiállsz egy mikrofonnal és vagy elhiszed magadról, hogy érdekes vagy, és amit mondasz, olyat csattan, hogy megnevettet száz embert, vagy pedig bukásra vagy ítélve. Sajnos több mint egy éve próbálkoztam utoljára, de feltett szándékom, hogy folytatom. Stand-upban megbukni semmivel sem összehasonlítható érzés. Az maga a pokol. Olyan is volt, hogy nem töltöttem ki a húsz percet, feladtam tíz perc után. Itt tényleg csak a gyakorlat számít. Nekem az működött legjobban, ha az adott témám tényleg személyes volt, és azt valóban közölni akartam. Itthon legtöbbször nem tudod, ki áll ki a színpadra, csak egy szócsőt látsz, aki tolja ki magából a vicceit. Ha külföldi példaképeket kellene mondani, akkor Louis CK, és Eddie Izzard, aki utcai mutatványosból lett a Monty Python örökség egyszemélyes továbbvivője, Eddie Griffin, Richard Pryor, Bernie Mac, Katt Williams, vagy Ricky Gervais a követendő példa számomra.

Esetleg tervezi, hogy komolyabban foglalkozzon a stand-up comedyvel?
Igen, szeretnék többet írni, akár stand-upokat, hiszen csak gyakorlással lehet fejlődni. Jó lenne hasonló előadásokat összehozni, mint a PANkreátorok. Ezek azok a kis vadhajtások, amiket a meglévő dolgok mellett az ember szívesen csinálna, amikhez mindig kicsit máshogy áll hozzá. Illetve az adott munkák mellett, mindig szem előtt kell tartani a saját igényeket, álmokat, célokat. Ezeket pedig kötelességem ápolni. Nagyon szerencsés vagyok, hogy fontos, és rendkívüli előadásokban vehetek részt, kiváló partnerekkel, de a rám bízott szerepek mellett kell, hogy legyen olyan kihívás is, amivel magamnak bizonyítok. Olyasmi, ami csak az enyém. Az ilyesmi miatt ébred fel az ember még az ébresztőóra előtt, ez mind-mind csak rajtunk múlik.

Az interjút készítette: Kővári Gyöngyi Krisztina

Forrás: aranytiz.hu