A lemez két oldala - Ismét megelevenednek Janikovszky nőalakjai

Az IBS Színpadán április 23-án látható a két éve a Katona Sufnijában debütáló Janikovszky Éva-est.

 

„Gyűjteményünk zene nélküli, pusztán szövegekből álló lemezeket tartalmaz, melyeknek emelkedő vagy lejtő dallamát egyedül az élőbeszéd sodra szabja meg. Szerzőjük mindig maga az előadó, s a hallgatóságot is ő választja meg. Hol ennek adja elő, hol annak. Van úgy, hogy ugyanannak, csak éppen egyszer ezt, másszor meg azt. Gyakran játszott, örökzöldeknek is beillő lemezek ezek, amelyek mindenkor a szerző véleményét, határozott állásfoglalását, helyeslését vagy helytelenítését, egyetértését vagy tiltakozását, elragadtatását vagy felháborodását hivatottak tolmácsolni az élet egy-egy mindennapi kérdésében” - áll az alkotók ajánlójában.

 

Janikovszky

 

A produkciót 2013-ban (az írónő halálának 10. évfordulója alkalmából) mutatták be a Katona József Színház Sufnijában, majd sikerrel vizsgázott 2014-ben a Marczi Közösségi Tér nagy színháztermében. 2015-ben a nézők kérésére ismét együtt ünnepelik Janikovszky Éva születésnapját ezzel a képzeletszínházi előadással: A lemez két oldala című produkcióban Horváth Lili és Pikali Gerda kelti életre az írónő halhatatlan asszonyfiguráit. A színházi estet Janikovszky János, a Móra Kiadó elnök-vezérigazgatója, Janikovszky Éva fia nyitja meg.

 

„Több mint egy éve foglalkozom Janikovszky Éva gyerekirodalmával és követem majdnem mindenhová az életéről szóló vándorkiállítást a Ha én felnőtt volnék című interaktív előadásommal. Mikor felkértek erre a felnőtteknek szóló színházi estre, azért voltam nagyon boldog, mert A lemez két oldala igazi örömmunka, úgynevezett jutalomjáték egy színésznő számára. 2013-ban a Katona József Színház Sufnijában ráadásul egyik színművészetis osztálytársnőmmel, Fullajtár Andreával játszhattam újra együtt. A remek szövegnek és kettőnk összjátékának köszönhetően annyira jól sikerült bemutatnunk, életre keltenünk a kétféle – már-már végletes – nőtípust, hogy messze meghaladtuk a klasszikus színház kereteit" - mesélte Horváth Lili.

 

 

Janikovszky Éváról:

 

Kucses Éva néven született Szegeden (később Kispálra magyarosított), 1926. április 23-án. Író, költő, szerkesztő, Kossuth-díjas gyermek- és ifjúsági könyvek írója. 1944-48 között a szegedi egyetemen filozófiát, néprajzot, magyar és német irodalmat hallgatott, 1948-tól Budapesten filozófiát, pszichológiát és szociológiát tanult. 1950-ben tanári oklevelet szerzett. Első munkahelye a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban volt. 1952 októberében kötött házasságot Dr. Janikovszky Béla orvossal, akitől 1955-ben János nevű fia született. Házasságkötése után évekkel vette fel férje vezetéknevét. 1954-ben az Ifjúsági (később Móra) Kiadó lektora, 1964-ben főszerkesztője lett. A Móra Kiadónál dolgozott nyugdíjba vonulásáig, 1987-ig, de továbbra is munkatársa, a magánosítás után pedig igazgatósági tagja maradt. Az IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar bizottságának 1978-as megalakulásától 1995-ig elnöke volt.

 

Elnökségi tagja volt az UNICEF Magyar Bizottságának, 1991-től elnöke volt a Staféta Alapítvány kuratóriumának (a hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulásának biztosításáért), 1996-ban választották az Írószövetség Gyermekirodalmi Szakosztályának elnökévé. Első könyve 1957-ben jelent meg, pályája során közel harminc könyvet írt, műveit harmincöt nyelvre fordították le. Dolgozott hetilapoknak, folyóiratoknak, írt filmforgatókönyvet, gyakran szerepelt a televízióban, rádióban. Több könyvéből készült rajzfilm, tévéjáték. Hosszan tartó betegség után 2003. július 14-én hunyt el. Sírja a farkasréti temetőben található. Síremlékét is egyetlen öreg írógépe, Mercedes mása díszíti.

 

Főbb irodalmi díjai:
1973 Deutscher Jugendbuchpreis (NSZK) - Az Év Gyermekkönyve "Ha én felnőtt volnék"című művéért
1977 József Attila-díj
1979 Ifjúsági díj
1986 Gyermekekért díj
1988 Mosolyrend lovagja (Lengyelország)
1990 Greve-díj
1993 Budapestért díj (1993)
1994 Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének gyermekirodalmi díja
1996 Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje
2001 Móra-díj
2002 Szent Imre-díj
2003 Kossuth-díj

 

Janikovszky Eva

 

Janikovszky Éva: A lemez két oldala
képzeletszínház felnőtteknek az írónő születésnapján

 

A lemez A oldalán hallható: HORVÁTH LILI
A lemez B oldalán hallható: PIKALI GERDA
A lemezt elővette és feltette: TOLLÁR MÓNIKA


Az estet megnyitja: JANIKOVSZKY JÁNOS, a Móra Kiadó elnök-vezérigazgatója, Janikovszky Éva fia

Az est Facebook eseményoldala: https://www.facebook.com/events/862508410455324/
Online jegyvásárlás: http://www.jegy.hu/program/janikovszky-eva-a-lemez-ket-oldala-58558


2015. április 23. csütörtök, 19 óra
IBS Színpad, Budapest

 1021 Tárogató út 2-4.

 

süti beállítások módosítása