Csínom Palkó újra életre kelt - Premier az Operettben!

Hétvégén mutatták be Farkas Ferenc daljátékát az Operettszínházban. A kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző ritkán játszott darabját Lőrinczy Attila dramaturg foglalta izgalmas kerettörténetbe. Beszámoló.

 csin19

 

A pénteki, Budapesti Tavaszi Fesztivállal közös premieren Kerényi Miklós Gábor kiemelte, hogy dupla ünnepet tartanak a Nagymező utcai teátrumban.


"Ma este a Csínom Palkó Farkas Ferenc születésének 110. évfordulóján kelt újra életre. Ebből az alkalomból kiállítás is nyílt az emeleti galériában. Farkas Ferenc élete szinte az egész XX. századot végigölelte, a zeneszerző az I. és a II. világháborút, az 56-os forradalmat, sőt a 90-es évek változásait is megélhette. Fantasztikus, hogy művészetével is végigkísérte ezeket az évtizedeket: írt filmzenét, operettet, operát, daljátékot, szimfonikus költeményt. Zenei sikerei mellett ő volt a legnagyobb zenepedagógus és csak néhány nevet szeretnék kiemelni a tanítványai közül: Szokolay Sándor, Petrovics Emil, Ligeti György, Durkó Zsolt, Kurtág György, Bozay Attila – mind az ő növendékei voltak a Zeneakadémián" – mondta KERO és hozzátette, hogy a darab ősbemutatóján, 1950-ben Zentai Anna énekelte Éduskát, tíz évvel később a Szegedi Szabadtéri Játékokon pedig Lehoczky Zsuzsa alakította Katit, aki ezt meg is említi az előadásban.

 

csin5

 

A színház művészeti vezetője azt is elárulta, hogy fontos feladatuknak tartják a magyar kultúrkincsek ápolását, de nemcsak a múlt sikerei közül választanak, hanem kortárs, mai szerzőktől is repertoárra tűznek műveket.

 

"Ezúttal is olyan köntösbe öltöztettük az előadást, hogy itt és most hasson a nézőkre. Örülünk, hogy a produkcióban ismét partnerünk volt a Budapesti Tavaszi Fesztivál" – zárta a Csínom Palkó rendezője, majd köszöntötte a nézők között helyet foglaló Farkas Andrást, Farkas Ferenc fiát.

 

csin2

 

A Csínom Palkót átdolgozta és a keretjátékot írta Lőrinczy Attila, a koreográfus Román Sándor, a díszlettervező Gyarmathy Ágnes, a jelmeztervező Horváth Kata. Az eredeti szöveget és dalszöveget Dékány András dolgozta át. Az előadás rendezője Kerényi Miklós Gábor, KERO.

 

csin12

 

Az Operettszínház ajánlója:

 

A Csínom Palkó vallomás a színházcsinálás problémáiról, izgalmairól, gyötrelmeiről. Újszerű kísérlet, amelyben érzetekről, felfogásbeli különbözőségekről éppen úgy esik szó, mint örömökről és fiaskókról. Kapcsolatot keresünk múlt és jelen között, játékosan, viccesen, de néhol keserédesen...

Farkas Ferenc bizonyára örülne, hiszen termékeny művészként élt - számtalan filmhez, színpadi műhöz írt zenét - de mindig fontos volt számára a közönség jelen idejű érdeklődése és szeretete. A Csínom Palkó alaptörténete, magával ragadó zenéje alkalmas arra,hogy egy ízig-vérig mai játékot formáljunk belőle,ami úgy magyar és történelmi, hogy egyszerre friss, lendületes, és mégis elgondolkoztató, miközben a jelen világ számos gondjával is foglalkozik.

 

 

A premierről képekben:

 

csin1

1.

 

csin3

 2. 

 

csin4

3.

 

csin6 

4. 

 

csin7

5. 

 

csin8

6.

 

csin9

7.

 

csin15

8.

 

csin17

9.

 

csin18

10.

 

Fotó: Budapesti Operettszínház

 

Színház.hu,

 

 

süti beállítások módosítása