Az államtitkár további 70 milliót ígér a függetleneknek

További mintegy 70 millió forintot szán az Emmi a függetlenek projekttámogatására - közölte egy szerdai sajtóbeszélgetésen a kultúráért felelős államtitkár.

 

A működési támogatáson felül várhatóan további mintegy 70 millió forintot szán az Emberi Erőforrások Minisztériuma a független előadóművészeti szervezetek projekttámogatására - közölte egy szerdai sajtóbeszélgetésen Budapesten a kultúráért felelős államtitkár.

 

Hoppál Péter elmondása szerint a 2016-os költségvetésben várhatóan 100 millió forint szerepel majd kulturális alapellátásra - számolt be az MTI.

 

Hoppal

Fotó: nol.hu

 

Mint arról beszámoltunk, május 4-án négynapos jelent meg a független előadó-művészeti szervezetek idei működési pályázatának eredménye. Mint kiderült, a szakmai grémium javaslatát, amelyet változtatás nélkül hagyott az Emmi mellett működő színházművészeti bizottság, több helyen felülírta az államtitkár.

 

A javaslattevő grémiumokba nagyrészt a Független Előadó-művészeti Szövetség delegált, de bekerült minden szekcióba egy-egy tag a miniszter által felkért színházművészeti, valamint táncbizottságból.

Az idén a keret csökkent, a tavalyi 1,23 milliárdhoz képest 1,067 milliárd forintra. Míg korábban a miniszter mellett működő bizottságok is faragtak a szakmai javaslatokon, ez alkalommal nem, minden bizottságban ott ült a delegáltjuk.

 

Hoppál Péter indoka minden módosításnál a következő volt: A kultúráért felelős államtitkár az egységes kultúrpolitikai szempontokat és a szféra sajátosságait figyelembe véve XY millió forint megítélésére lát vagy nem lát lehetőséget.

 

süti beállítások módosítása