Nemrég jelent meg az a kötet, amely nemcsak a Katona megszületéséről, hanem tágabban a hetvenes évek végének nyolcvanas évek elejének Magyarországáról, kultúrájáról, társadalmáról szól.
Könyvbemutató a főszereplők jelenlétében:
Sándor L. István korabeli forrásokra és az események középpontjában levő figurák beszámolóira épülő művének mindennel együtt leghangsúlyosabb eleme az, hogy miből és hogyan született meg az a szellemiség, ami a Katona József Színházat ma is jelenti.
A Katona és kora – A kezdetek című könyv bemutatójára május 28-án, délután 4 órakor kerül sor a Katona előcsarnokában. A beszélgetésen részt vesznek a könyv „főszereplői”: Benedek Miklós, Bodnár Erika, Kornis Mihály, Székely Gábor, Zsámbéki Gábor. Velük beszélget a korszakról, a színházról, a könyvről a szerző.
A könyvbemutatóra a belépés ingyenes.
Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/
A Petőfi Sándor utca és a Katona portálja a hetvenes évek közepén | forrás: Fortepan
Ajánló a könyv elé:
Ebben a könyvben Kádár János végigsétál Budapest belvárosában, s közben felidéződik, hogy milyen volt ez a város a 80-as évek elején. Miközben a Katonába átkerült előadások, a Budapest Orfeum és a Frontátvonulás őszinte tükröt tartanak a kornak és a történelemnek, a szocialista ünnepeken elhangzó beszédek rendületlenül gyűjtik csokorba a kor összes virulens hazugságát.
Ebben a könyvben Aczél György és Pozsgay Imre kultúrharca kiterjed a színházra is: sokan sokféle szellemben támadják azt a munkát, amit Székely Gábor és Zsámbéki Gábor a Nemzeti Színház élén végez, de ez alkalmat teremt a két rendezőnek, hogy megfogalmazzák művészi eszményeiket. Közben a Katona nyitó előadása, a Thália szekerén is azt kérdezi: van-e kiút a folyton jogait követelő provincializmusból.
Ebben a könyvben betiltják majd engedélyezik Mrozeket, és a Nemzeti a Játékszínben bemutatja az Emigránsokat. Két kelet-európai beszélget szabadságról és reménytelenségről, s miközben újra és újra ugyanazokat a játszmákat játsszák, Lengyelországban megalakul a Szolidaritás, majd egy év múlva kihirdetik a szükségállapotot. És megint minden ugyanolyan szürke és reménytelen lesz, mint addig.
Ebben a könyvben egy jó szemű dramaturg rávesz egy válságban lévő írót, hogy darabot írjon a Nemzetinek. Kornis Mihály Hallelujája az álló idő egyetlen pillanatába sűríti az egész Kádár-kor enciklopédiáját. Az előadás sikere a Nemzeti vezetőinek bukását jelenti. De a politikai játszmák megint kiszámíthatatlanok: Székely és Zsámbéki önálló társulat alapítására kap lehetőséget.
Ebben a könyvben, mint cseppben a tenger, benne van az egész magyar színháztörténet, sőt az elmúlt 120 év magyar történelme is. Pedig nem szól másról, csak egy színház, egy társulat, egy szellemiség születéséről.
Az alakuló Katona József Színházról és koráról.
A kötet tartalomjegyzéke: A Katona és kora - Tartalomjegyzék.pdf
További olvasni- és néznivalók, érdekességek, képek, történetek a könyvből, a korról: www.facebook.com/katonaeskora
Részlet a könyvből:
Kornis Mihály is vendége lesz a könyvbemutatónknak május 28-án (délután 4-kor a Katona előcsarnokában). Első darabjának, a Hallelujának a bemutatója (és fogadtatása) fontos esemény volt a Katona József Színház megalakulásához vezető úton.
"A Halleluja bemutatójának fogadtatása több nézőpontból is megőrződött az emlékezet számára. Az előadásról megjelent első kritika a nézőtérről rögzítette azt az 1981. május végi pillanatot, amikor az író örült a sikernek: „Élete első premierjén hajlongott boldogan a Nemzeti Színház színészeitől körülvéve a Játékszín színpadán Kornis Mihály. A farmeres-trikós író külsejében, habitusában olyan, akár nemzedékének, a harmincas értelmiségieknek nagy része” (róluk szól a Halleluja). Maga az író harminc év múlva emlékezett vissza a bemutatóra: „fantasztikus sikerű premier volt. Nem is tudom, hogy volt-e azóta ilyen, több mint fél órát tombolt a közönség – nem állt fel. Euforikus hangulatban zajlott már az előadás is”.
A Halleluja bemutatója a kultúra irányítói számára felkavaró lehetett. Ez derül ki Kornis Mihály visszaemlékezéséből, aki véletlenül látta Tóth Dezső miniszterhelyettest (Aczél György bizalmi emberét) vitatkozni az előadás után az utcán: „kiálltam a sarokra levegő után kapkodva, izzadtan az egyik előadás után, zúgott a fejem a szokásos tomboló sikertől – mi lesz velem? És azt látom, hogy Tóth Dezső, aki félelmetes hatalom volt abban az időben, főcenzor a színház területén is, nem messzire tőlem hevesen vitatkozik egy másik férfival. Az is látta a darabot. Olyan állapotban voltak, hogy megfeledkeztek róla, hallhatja őket a távozó közönség. Akár én is hallhatom. Tóth elvtárs az élmény hatása alatt állt! Lehet, hogy később nagyon rossz volt a véleménye az egészről, de akkor valami különös, ambivalens izgatottság fűtötte… Függetlenül attól, ő cenzor vagy nem, megrázta az előadás. Úgy szidta, hogy az igazából dicséret volt. Mint egy álom.” (KORNIS 50. o.)
De ezután gyorsan beindult az apparátus. A szerdai bemutató (május 27.) után hétfőn (június 1.) már jelentést kellett írnia Aczél György számára a minisztérium színházi osztálya vezetőjének, Rigó Lászlónak. Az osztályvezető Aczélnak készített feljegyzése úgy hat, mint egy igazoló jelentés. A szövegből az is kitűnik, hogy Rigó is csak a sötétben tapogatózik, hogy mi lehet a baj a Hallelujával. Fölmerül az a lehetőség, hogy talán nem is a darabbal vagy az előadással van probléma, hanem magával Kornissal.
Nyilván Kornis korábbi „ellenzéki” tevékenységére gondol. Kornis a 70-es évek közepén ismerkedett meg a publikálási tilalom alatt álló Petri Györggyel (akit a mesterének tekintett) s rajta keresztül egy független értelmiségiek csoporttal, „az akkoriban formálódó demokratikus ellenzék baráti társaságá”-val. Kenedi János 1975-től felolvasásokra hívta a lakására Kornist, s „1975 és 77 között – több más lakásszeminárium mellett – zajlottak Kornis irodalmi felolvasásai”. „Nem beszéltünk róla” – emlékezett Kornis –, „de világos volt, hogy, ha úgy döntenek, elvihetnek érte, vele együtt, És a közönséggel. De felolvastam. És sokan eljöttek mindig.”
Kornis ötlete volt a Napló, amely a formálódó ellenzék sajátos fóruma lett, afféle elő-szamizdat. „1977 őszén egy este Kornis Mityu átjött hozzánk a Pala utcába (ott ült nálunk Petri is), és elővezette zseniális ötletét egy kollektív naplóról” – emlékezett vissza Sulyok Miklós, majd Kornis érveit idézi: „Kéne csinálni egy üzenőfüzetet, valamiféle kordokumentumot, különben semmi nem marad abból, hogy mi történt ezekben az években, semmi nem marad hétköznapjainkból, küszködéseinkből.”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.