Jövőre a miniszter döntheti el, mennyit kapjanak a színházak

Jövőre már az emberi erőforrás miniszter döntheti el, mennyi központi támogatást kaphat a Szolnoki Szigligeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Katona József Színház vagy éppen a Trafó - számolt be a Világgazdaság.

 

A Világgazdaság cikkéből:

 

Az idén még a nemzeti minősítésű vagy kiemelt, önkormányzati fenntartású színházak, balett- és táncegyüttesek, zenekarok és énekkarok központi támogatását egyenként sorolja fel a költségvetési törvény. Az állami pénzekért azoknak a független társulatoknak kellett pályázni, amelyek kimaradtak a korábbi felsorolásból.

 

emmi

 

A 2016-os költségvetési törvényben azonban más lesz a helyzet. A büdzsét megalapozó - külön benyújtott - jogszabályban módosítják ugyanis az előadó-művészeti támogatásokról szóló törvény egyik passzusát. A változások indoklása szerint ez "jogtechnikai jellegű módosítás", amely igazodik a jövő évi költségvetéshez.


A 2016-os büdzsé javaslat adott pontja valóban nem sorolja fel színházakra és művészeti együttesekre lebontva a támogatási összegeket: csak annyit ír, hogy a színházakra 9,6 milliárd, a zeneművészeti szervezetekre 1,8 milliárd forint jut, míg táncművészeti együttesekre 183 millió.

 

Ezen kívül annyi olvasható még, hogy a támogatásokat a kultúráért felelős miniszter állapítja majd meg - természetesen a Előadó-művészeti Bizottságok a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács javaslatának figyelembe vételével. Eddig is ezek a szervezetek tettek indítványt a pénzek elosztására, ám arról az Országgyűlés döntött végül, és nem a miniszter.

 

Balog Zoltán miniszter január 5-ig teszi majd közzé a döntését.

 

Forrás: Világgazdaság

 

 

süti beállítások módosítása