Zenés estekkel vár a Csokonai Színház

Zenés esteket rendez a megújult Ady téren a Csokonai Színház. A nyár folyamán hét alkalommal várják a színház művészei a sanzonok, a jazz, az opera és a kortárs műfajokkal ötvözött népzene rajongóit.

 

Első alkalommal, május 23-án (szombaton) a kórus Ennio Morricone európai koncertkörútjának slágereiből ad ízelítőt, gyereknapon mutatványosok és zsonglőrök, mesemondók várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt, de felcsendülnek bús-romantikus sanzonok, Seress Rezső-dalok és jól ismert jazz-dallamok is. Június 22-én a népzenei hagyományokat a kortárs jazz, blues és a rock elemeivel ötvöző Góbé zenekar lép fel. A programsorozat ingyenes.

 

Csokonai Choir with Ennio Morricone-k

A Csokonai kórusa Ennio Morriconéval

 

Az estek programjai:

 

Morricone Revisited (05. 23. 16 óra)

A Csokonai Színház Énekkara már három alkalommal kísérte európai fellépései során a filmzenéiről világszerte ismert zeneszerzőt, Ennio Morriconét. Április elején érkeztek haza a mester 2015-ös, My life in music című koncertkörútjának második részéről. Színházunk kórusa Európa nagyvárosaiban lépett fel februárban és márciusban a 86 éves Morricone vezényletével, 12 ország 20 arénájában összesen 150 ezer ember előtt. Az ezeken a koncerteken elhangzott műsorszámokból ad ízelítőt most a Csokonai Színház Énekkara Gyülvészi Péter vezényletével. A műsor további részében a kórus az elmúlt évadok legsikeresebb operaelőadásaiból mutat be népszerű részleteket.

 

Csimota Napi Hacacáré (05. 30. – 14-17 óra)

Gyermeknapon udvarmesterek és udvari bolondok, a Csokonai Színház művészei, barátai, zenészek, arcfestők és kézművesek, gólyalábasok, zsonglőrök és mutatványosok szórakoztatják a nagyérdeműt. Kitárul a színház jelmeztárának ajtaja, és a vállalkozó kedvű ifjak régi-új mesejátékok szereplőinek bőrébe bújhatnak. Akik valami másra vágynak, megnézhetik a DuoTrio Utcaszínház legújabb, de már világhírre szert tett számát, a Cirkusz Koturnuszt. A zenét az Árkus Banda szolgáltatja, a Hajdú Táncegyüttes kiválóságai pedig megmutatják, hogy miként illik ilyetén muzsikára táncot ropni. Idén sem marad el a színésznők meseolvasása, a kézműveskedés, fajátékok kipróbálása, a zsonglőrök és mutatványosok produkciói.

 

a-csokonai-szinhaz-csimota-napi-hacacare14

 

Sanzon Piknik (06. 13. 21 óra)

Jöjj vissza hozzám...
Egy bohókás-szomorkás-derűs sanzonest örökéletű slágerekkel, nap mint nap dúdolt dallamokkal, a Csokonai Színház művészeivel: Varga Klárival, Szakács Hajnalkával, Sárközi-Nagy Ilonával, Mercs Jánossal, Mészáros Tiborral, Vranyecz Artúrral és Dargó Gergővel.

 

Varga Klári zenés estje (06. 20. – 20 óra)

A Csokonai Színház színművésze, Varga Klári az elmúlt évadban az Edith Piaf- és a Karády- esten is bizonyította, hogy nem csak prózai oldala, muzikalitása is kiemelkedő. Ezúttal a számtalan kortalan slágert jegyző Seress Dezső dalaival egészül ki a repertoár, köztük az egyik leghíresebb, örökzöld dallal, a Szomorú vasárnappal. Harmonikán kísér Dargó Gergő.

 

Góbé Zenekar (06. 22.)

„A zenekar tagjai az erdélyi tradíciókat, a vajdasági hagyományokat, a komolyzenei képzettséget, illetve a kortárs jazz és a rock inspirációit tették a közösbe. Zenéjük a Kárpát-medencei népzenei hagyományból indul, és ezt szabadon variálják, lazán kapcsolják a jazz, a blues, a country és a klasszikus zene elemeivel. Dalaik arányérzékről, iróniáról tanúskodnak, kihasználva a műfajokban rejlő energiákat, hangulatokat. Céljuk, hogy divatba hozzák a népzenét új és mindenki számára élvezhető formában. Produkciójuk népzenének nem elég autentikus, könnyűzenének folkos, a komolyzenei hatások miatt végképp besorolhatatlan.”


Jazz-session (06. 27. –  20.30)

Ha könnyed, mégis nívós zenei élményre vágyik, ha a jazz elkötelezett híve, vagy épp most barátkozik vele, akkor június 27-én is a parkban a helye. Billy Holiday, Diana Crall és Natalie Cole számaiból válogat Újhelyi Kinga színésznő.

 

Forrás: Csokonai Színház

 

 

süti beállítások módosítása