"Szeretnénk túllépni az önreprezentáción" - Színházrendező a Cseh Centrum új vezetője

Visegrádi együttműködésben gondolkodik a Cseh Centrum új igazgatója, Lucie Málková. A fiatal színházi rendezőt a Magyar Nemzet kérdezte.

 

A Magyar Nemzet cikkéből:

 

Lucie Málková cseh rendező-dramaturg - aki már már többször dolgozott Magyarországon - elmondta, bár tudják, hogy nem a legideálisabb helyen (a terézvárosi Szegfű utcában) van az intézetük, mégis szándékuk, hogy a jövőben "láthatóbbá" váljanak, a programjaik nagy részét pedig helyi partnerek bevonásával házon kívül valósítsák meg. "Persze az épület alkalmas kisebb kiállítások megrendezésére, de a kortárs cseh képzőművészet felmutatására nem igazán szerencsés a belső kialakítás. A mostani Off-Biennále jó alkalmat teremtett például arra, hogy a szélesebb magyar közönség is találkozhasson ezekkel a művekkel" - tette hozzá.

 

A Katonában nemrég megrendezésre került Csekkold! – Cseh Színházi Fesztivált értékelve a rendező elmondta, nagyobb és programját tekintve is erősebb volt az idei mustra, telt házzal futottak az előadások. Úgy véli, sikerült teljes és hiteles képet adni arról, mi zajlik jelenleg a kortárs cseh színházi életben. "Viszont szomorúan tapasztaltam, hogy a magyar színházi szakma nem igazán érdeklődött az esemény iránt" - jegyezte meg.

 

Lucie Malkova

Fotó: Béres Attila/Magyar Nemzet

 

Lucie Málková beszámolt arról is, hogy a szerte a világon működő 22 cseh centrum tevékenységét a cseh külügyminisztérium finanszírozza, így a támogatásuk lényesen alacsonyabb, mint a lengyel vagy német kollégáké. Ezért keresniük kell azokat a pénzügyi forrásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a cseh kultúra markánsabban jelenhessen meg. Rámutatott, hogy nem tudnak pályázni például a cseh kulturális minisztériumhoz, ezért olyan szervezetekkel is fel kívánják venni a kapcsolatot, amelyeken keresztül erre lenne lehetőségünk. "Szeretnénk túllépni az önreprezentáción, ezért nagyobb hangsúlyt kívánunk fektetni a visegrádi országokkal való együttműködésre is. Rezidensprogramokat, különböző workshopokat szeretnék a jövőben meghirdetni, mert úgy érezzük, aktivizálni kell a magyar közönséget is. Szeretnénk, ha testközelből tapasztalnák meg a cseh kultúrát" - hangsúlyozta Lucie Málková.


A rendező szerint fontos az is, hogy a fiatal generációt is meg tudják szólítani, hiszen nekik lehet, hogy Hrabal vagy Menzel neve semmit nem mond, csak a sört azonosítják Csehországgal. "Szinte minden műfajban van néhány olyan cseh alkotó, aki már túllépett Csehország határain. Példaként említhetném a Divadlo Na zábradlí (Színház a korláton) társulatát, amely tavaly az összes kategóriában elnyerte a cseh színikritikusok díját, beleértve az év színháza díjat is. A cseh játékfilmről viszont tartózkodón tudok nyilatkozni, az az érzésem, mintha nem lenne miről filmet készíteniük. Nézőként az elmúlt tíz évben nem találkoztam maradandó alkotással. A dokumentumfilmeseink igazán friss szemléletű, erős munkákat forgatnak, amelyekről a nemzetközi szakma is elismerően nyilatkozik. Az irodalmárok közül kiemelkedik az Európai Unió Irodalmi Díjjal kitüntetett Jan Němec, akinek A fény története című könyvét jövőre mutatjuk be" - sorolta a cseh Centrum igazgatója.

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

 

süti beállítások módosítása