Jegyáremelésre kényszerülhet a Pintér Béla és Társulata

Pintér Bélával Benyó Rita beszélgetett a működési támogatások kapcsán a Story4 A hét embere c. műsorában.

 

pinter titkaink

Fotó: 7ora7.hu 

 

A társulat a tavalyi 35 millió helyett 30 millió forint működési támogatást kap az államtól, erről Pintér Béla így számolt be: "Eleve csökkentették a keretet 70 millióval a színházak esetében. A kuratóriumnak nyilván nehéz dolga volt, mert ebből a csökkentett keretből kellett gazdálkodnia. Amikor meghallottam, hogy 5 millió forinttal kevesebbet kapunk, azt mondtam a kollegámnak, nincs semmi gond, csökkentették a keretet, ebből mindenkinek részt kell vállalnia. Csak szomorúan azt látom, hogy nem mindenkiét, csak néhány társulatét csökkentették, valakiét növelték."

 

 

Pintér Béla hangsúlyozta, a társulat külföldi turnéi nullszaldósak, a bevételből a színészek megkapják a gázsijukat, de a következő bemutató finanszírozását nem tudják megoldani belőle. Rámutatott. a jegybevételeik kétség kívül jelentősebbek, mint más független társulatoké, azonban nem a teljes jegybevételt kapják meg, csupán annak egy részét.

 

"Vagy elhagyunk 10-15 előadást az évadban, vagy megemeljük a jegyárakat. Azt hiszem, az utóbbi mellett fogunk dönteni" - mondta el a társulatvezető.

 

Pintér Béla azt is elárulta, következő bemutatója a Jobbik és a szélsőjobb előretöréséről fog szólni, a próbákat júniusban kezdik el.

 

süti beállítások módosítása