A dzsungel könyve - Városi környezetbe helyezték Kolozsváron

A vajdasági Puskás Zoltán rendezésében mutatatta be Dés László, Geszti Péter és Békés Pál A dzsungel könyve című musicaljét a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Dzsungel könyve kolozsvár3

 

A Rudyard Kipling-regény alapján készült musical premierje szerdán volt. Visky András, a kolozsvári társulat művészeti vezetője, az új bemutató kapcsán elmondta, hogy a produkcióval a gyermekeket és a családokat szeretnék megszólítani. Megemlítette, hogy Puskás Zoltán korábbi előadása, az Óz, a nagy varázsló a kolozsváriak olyan rétegeit vonzotta a színházba, akik korábban nem látogatták a társulat előadásait. 

 

Puskás Zoltán rendező a nagyvárosi dzsungel világáról beszélt a darab bemutatója kapcsán rendezett sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy az előadással a kitaszítottság érzését próbálta megfogalmazni, amivel a nagyvárosba költözők szembesülnek. Hozzátette: olyan előadást láthat a néző, amelynek egyes rétegei más-más korosztály számára üzennek. A gyermekeket a táncokkal, a jelmezekkel próbálják lekötni, a fiatalokat azokkal a helyzetekkel, amelyeket maguk is megélhettek, de vannak olyan rétegek is, amelyek a felnőttek számára lesznek érdekesek. 

 

Dzsungel könyve kolozsvár 

Az előadás ugyanakkor a felnőtté válás, a saját döntések meghozatalának a problémáival is foglalkozik. Azt a folyamatot kíséri végig, míg a rocker farkasok által befogadott Maugli a rapper majmokhoz is áttévedve felnő, mentorai már nem tudják megvédeni. Sir Kán, a Kipling-regény tigrise az alvilág uraként jelenik meg az előadásban. 


A kolozsvári előadásban a gyermek Mauglit Vatány Zsolt, a felnőtté vált Mauglit Marosán Csaba alakítja, a tömegjelenetekben pedig kolozsvári színészhallgatók is részt vesznek. Az előadás koreográfiáját Gyenes Ildikó, jelmezeit Ledenyák Andrea, díszleteit Szabó Attila készítette.

 

Puskás Zoltán ajánlója a darab elé:

 

"A kitaszítottság és kirekesztettség megélése mindig aktuális. Ennek a „dzsungelnek” a keménységét szeretném ábrázolni. A történetet városi környezetbe helyeztük, ahol az állatok is emberek. A díszletet alkotó fából készült villanypóznák egyszerre utalnak az erdőre és a városra is. De mi inkább a városról szeretnénk beszélni. Képet adni a mai kor fiatalságáról. Az előadásban megjelenő csoportok, bandák: rockerek, rapperek, van rendőr is a hatalom képviseletében – csupa olyan embertípus, amilyennel minden nap találkozhatunk az utcán.

 

A felnőtté válás pillanata minden ember életében fontos. Kezdetben Maugli még gyermek, a „szülők” mellett, családi környezetben, biztonságban van. Majd eljön az a pont, amikor fel kell nőnie. Attól kezdve aztán keményebb lesz a történet is. Hogy mi lesz később Mauglival, azt a néző képzeletére bízzuk."

Dzsungel könyve plakát kolozsvár

 

Szereplők

 

Dés László – Geszti Péter – Békés Pál:
A dzsungel könyve

 

Maugli - Vatány Zsolt, Marosán Csaba

Bagira - Kató Emőke

Balu - Farkas Loránd

Sir Kán - Szűcs Ervin

Akela - Sinkó Ferenc

Csilek - Albert Csilla, Csutak Réka, Kántor Melinda

Majomkirály - Laczkó Vass Róbert

- Balla Szabolcs

Túna - Sigmond Rita

Buldeó - Deák Zoltán


Farkasok, Majmok, Falu népe: Bondár Tibor, Buchmann Wilhelm, Deák Zoltán, Domokos Szabolcs, Fekete Ágnes, Fekete Róbert, Kecskés Anna, Ötvös Kinga, Veres Lehel


korrepetítor: Horváth Zoltán

díszlettervező: Szabó Attila

jelmeztervező: Ledenyák Andrea

koreográfus: Gyenes Ildikó

zenei vezető: Kondrát Csaba

ügyelő: Böjthe Pál

 

rendező: Puskás Zoltán

 

 

Forrás:MTI, Huntheater.ro

 

süti beállítások módosítása