Igenis, miniszterelnök úr! - A Thealteren tartják az 50. előadást

Július 18-án, szombaton a 25. THEALTER Fesztivál meghívására Szegeden, a Kisszínházban vendégszerepel Antony Jay és Jonathan Lynn válságkomédiája, az Igenis, miniszterelnök úr! A Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház meghirdetett vendégjátékára egy nap alatt elkelt minden jegy, a fesztivál kérésére ezért kétszer is előadják aznap a darabot.

 

Hever Gabor Alfoldi Robert - foto Meszaros Csaba

Fotó: Mészáros Csaba

 

A BBC ’80-as évekbeli népszerű televíziós sorozata nyomán írt Igenis, miniszterelnök úr! című darabot 2010-ben mutatták be Londonban, a magyar változat 2013 novembere óta megy óriási sikerrel az Átrium Film-Színházban. A Znamenák István rendezte produkció eredményesen honosította az angol társalgási komédiát, megtartva annak koncepcióját, a brit közgondolkodásba már beépült legendás figuráinak főbb jellemvonásait, ám a nézők az előadás sok pontján ismerhetnek magyar közéleti vonatkozásokra. A darabot ugyan aktualizálták és magyar viszonyokra hangolták az alkotók, de számos szövegrész anélkül friss, eredeti és áthallásos, hogy bármit megváltoztattak volna benne. Jay és Lynn ugyanis a hatalomról, mint olyanról adnak képet a komédiában, és ennek visszásságai, úgy tűnik, függetlenek időtől és helyszíntől.

 

„Nem tagadom, hogy az Igenis, miniszterelnök úr! politikai színház volt, és igenis, a most regnáló hatalom hibáira és gyengeségeire próbál rámutatni” – mondta egy, a Magyar Narancsnak adott interjúban Znamenák, hozzátéve, hogy a szerzők a darabot nem az Orbán-kormány megbuktatására írták, hanem mert azt gondolták, ilyenek a politikusok, főleg azok, akik kormányon vannak. „És láss csodát, tényleg ilyenek! Még ma is. Szégyelljék magukat!” – tette hozzá a rendező.

 

Parti Nora Alfoldi Robert Hever Gabor - foto Meszaros Csaba

Fotó: Mészáros Csaba

 

A darab, amelyben Hevér Gábor, Alföldi Róbert, Ficza István, Parti Nóra, illetve Némedi Árpád és Marton Róbert váltásban szerepelnek, már két alkalommal szerepelt vidéki vendégjátékon: Budaörsön és Komlón is nagy sikert aratott. Az alkotók számára különleges és megtisztelő helyzet, hogy az ötvenedik előadásra Szegeden, a jubileumi 25. THEALTER Fesztiválon kerül sor. A THEALTER Magyarország legrégebbi, évente megrendezett nemzetközi színházi fesztiválja, a hazai színházi élet egyik legrangosabb, európai viszonylatban is jegyzett összművészeti eseménye. Az Európai Fesztiválszövetség EFFE-minősítését elnyert művészeti fesztivál július 17–25. között várja Szegeden a színházkedvelőket. A Kultúrbrigád és az Átrium először Martin McDonagh: Vaknyugat című darabjával szerepelt a fesztiválon, amely 2013-ban elnyerte a THEALTER közönségdíját.

 

A független, szabad színházakat és progresszív előadásokat felvonultató programsorozatban idén az Igenis... mellett látható lesz még ugyancsak az Átrium repertoárján szereplő Bárkibármikor a Pintér Béla és Társulata előadásában, az Újvidéki Színház nagy vitát kiváltott Bánk bánja, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az újvidéki INFANT fesztivál, a ljubljanai Via Negativa és a szegedi MASZK Egyesület közös produkciója, a Manipulációk és sok más izgalmas előadás is.

 

Forrás: Átrium Film-Színház

 

süti beállítások módosítása