Argentin utcaszínház és újcirkusz is vár a Szigeten

Az argentin Fuerza Bruta nagyszabású utcaszínházi produkciója, külföldi és magyar cirkuszi, színház- és táncelőadások, valamint egy különleges panasztaxi is várja azokat, akik kilátogatnak az idei Sziget fesztiválra.

A Nagy Utcaszínház idei produkcióját egy argentin társulat adja. A Fuerza Bruta - azonos című egész estés showjával - egy évtizede járja a világot, több mint ötven országban csaknem tízmillió ember látta az előadásukat olyan városokban, mint London, Chicago, Miami, Moszkva, Peking, Tokió vagy Berlin. A Szigetre az előadás záró elemével, A buborék című produkcióval érkeznek, amely naponta többször is megtekinthető lesz. A koncepció lényege, hogy nincs külön színpad, az előadás középpontjában a nézők állnak, akik folyamatosan, minden irányból vizuális és fizikai élményben részesülnek - olvasható a Sziget honlapján.

 

fuerza bruta 2

Fuerza Bruta


A fesztivál sajtóirodájának keddi közleménye szerint a cirkuszi sátorban a francia Akoreacro társulat Klaxon című új előadásával, a Prágából érkező Cirk La Putyka újcirkuszi társulat pedig a Szigetre készített, The Best of Cirk La Putyka című válogatásával várja a közönséget. A magyar Groutesque Gymnastics IV. em. 14. című új produkciójában a táncosok és akrobaták a kortárs táncművészet, a színház, a cirkuszi akrobatika, a légtornászat és a kínai rúdtánc elemeit ötvözik. Az Argentínából érkező független cirkuszművészek szabadtéri produkciói a sátor mellett felállított külső színpadon várják a nézőket.


A fesztiválon láthatók lesznek Magyarország legrégebbi tűzzsonglőr formációi is: augusztus 12-én a Magma Tűzszínház lép fel Láva című produkciójával, a Tűzmadarak zsonglőrcsoport előadását csütörtökön és pénteken tekinthetik meg az érdeklődők. A Flame Flowers Lángok keringője című, a tűzzsonglőrködés, a színház és a tánc különleges fúziójából született műsora szombaton látható.

 

magma

Magma Tűzszínház 


A Színház- és táncsátorban augusztus 12-én Góbi Rita és Szegő Dávid lép színre Ne hisztizz! című előadásával, emellett a közönség megtekintheti Mészáros Máté Hinoki című koreográfiáját, a SÍN Kulturális Központ, az Ultima Vez és a Trafó közös produkcióját, valamint a spanyol Zen del Sur project HEIAN című darabját. Másnap a Frenák Pál Társulat Fiúk című előadása látható, amely megmutatja a férfi test szépségét, a férfiúi természet alaptípusait. A kubai DanzAbierta társulat MalSon című produkciója a Kubában zajló életet és az idő múlását jeleníti meg.


Augusztus 14-én mások mellett a magyar AJDa - A Joint Dance Adventure lép színpadra, majd a franciaországi MimH Hachia című darabja látható az együttélésről és az integrációról. Szombaton egyebek mellett Dányi Viktória és Nelson Reguera Keep in touching és a DOT504 Dance Company Loss of memory című produkciója szerepel a programkínálatban. Vasárnap, augusztus 16-án Szamosi Judit Mi ketten vagyunk koreográfiája a nő és férfi világába kalauzol, majd a SÍN Kulturális Központ produkciója látható Ego Trip címmel.

 

egotrip

Ego Trip


Egy holland, egy magyar és egy lengyel művész összeurópai turnéra indul panasztaxijával, egy speciális riksával. A Hallgatlak! elnevezésű nemzetközi művészeti akció első állomásaként a Sziget nemzetközi forgatagát szólítják meg. Délutánonként riksájukban, amely egy mozgó, modern kori gyóntatószék és egy panasziroda keveréke, bárki azon szerencsések közé kerülhet, akinek panasza meghallgatásra talál. Esténként a legfrissebb gyűjtésekből szemezgetnek a nézőkkel, az ő aktív részvételükkel egy közösen megalkotott köztéri akció keretében emelik fel szavukat a panaszokban felvetődő ügyekért.


A Sziget fesztivál idén augusztus 10-én, hétfőn indul a mínusz egyedik nappal, a Cirque du Sziget elnevezésű cirkuszi programhelyszín a nulladik naptól, keddtől, a Színház- és táncsátor, valamint a Nagy utcaszínház az első, szerdai naptól várja a fesztiválozókat.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása