A toleranciáért indul útra a Somnakaj musical

Debrecenben folytatódik augusztus 19-én a Színezd át! programsorozat.

A sorozat célja, hogy felhívja a gyermekek figyelmét egymás megismerésének és elfogadásának, a különböző eltérő nemzetiségek elfogadásának fontosságára - közölte a rendezvénysorozat főszervezője vasárnap, az M1 aktuális csatorna műsorában.

 

hajni

    

A civil kezdeményezésre létrehozott programsorozat, amelyet a tervek szerint tíz nagyvárosban rendeznek meg, májusban indult útjára, és Debrecen a harmadik állomása - közölte Stromajer Andrea.

    

A programmal az 5-12 éves korosztályt célozzák meg. A  gyerekekhez játékos feladatokon keresztül, illetve zenébe csomagolva juttatják el a tolerancia üzenetét.
    

Példaként említette, hogy a családi nap programjában játékos feladatok, várépítés, közös történetírás, ügyességi feladatok, játékkészítés, valamint koncertek és közös tánctanulás szerepel.


somnakaj

    

A programsorozat fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a házigazdák a résztvevő városok polgármesterei, a programok megvalósulását pedig helyi védnökök segítik, akik ismert, közkedvelt személyiségek, sportolók, művészek - mondta Stromajer Andrea.
    

A "Színezd át!"-ot valamennyi helyszínen a Somnakaj című roma musical esti előadása zárja, amelyben elismert énekesek, zenészek, táncosok szerepelnek. 
    

Az előadás egyszerre koncert és színház, tánc, irodalom és tradicionális képzőművészet, hagyományőrzés és modern formák találkozása - hangsúlyozta.

 


athina    

A főbb szerepekben Szakács Hajnalkát, Falusi Mariannt, Oláh Gergelyt és Papadimitriu Athinát láthatják a nézők - mondta Stromajer Andrea.

 

süti beállítások módosítása