Bródy János: "Bizonyos értelemben sosem lehet búcsúzni"

Újra a Királydombon szólalt meg az első magyar rockopera, az István, a király. A darab máig ható aktualitásáról Bródy Jánossal beszélgetett a Magyar Nemzet.

 

A Magyar Nemzet cikkéből:

"Valószínűleg más igazságra jutunk, ha az érzelmeinket követjük, és másra, ha az értelmünket. Valójában mind a kettő emberi igazság, mondhatnám úgy, hogy Koppány és István is mi vagyunk. Mind a kettő utódai a mai napig jelen vannak a történelemben. Szent István mai utódai európai Magyarországot szeretnének, Koppány mai utódai nem akarnak gyarmat lenni. Az ország érdeke az, hogy e két erő ne egymásnak feszüljön, hanem egymást segítve próbálja mind a két elképzelést megvalósítani" - hangsúlyozta Bródy János. A szerző hozzátette: a darab végső üzenete az, hogy valószínűleg van megoldás. Elárulta, ő találta ki a darabba Réka személyét, aki Koppány családjához tartozik ugyan, mégis elfogadja és szereti Istvánt, mert érzi, hogy valóban jó ügyet szolgál.

 

A zenész szerint a művészeti alkotásoknak megvan a maguk ideje. Ha nem akkor születnek, amikor igazán érvényes az üzenetük, akkor talán nem is irányul rájuk akkora figyelem. " Az eredeti bemutató a kor szokásaitól, mondhatnám az elfogadott konvencióitól lényegesen elütött. Rengeteg idegeskedés és nagy izgalom kísérte, hogy vajon engedélyezhető-e, bemutatható-e, és nemcsak a hatalmi rendszer, hanem mások érzékenységét is érintette. Csak zárójelben jegyzem meg, például az általam kitalált Rékával kapcsolatban: egy szent királyt házasságtöréssel gyanúsítani még egy rockoperában sem volt szabad. Kétségkívül benne van a darabban ez is, ahogy a három úr figurája is, ez a három magyar minden rendszernek, a mai kornak is állandó szereplője" - mutatott rá Bródy János.

 

 Brody

 Fotó: Bánkuti Sándor

 

"Amióta az István, a király rockoperát bemutattuk, Koppány mint történelmi személy bekerült a köztudatba, holott valójában nagyon keveset tud róla a történettudomány. Ezért nem is szeretném azt a látszatot kelteni, hogy történelmet írunk a darabokkal. Inkább történelmi szituációkba helyezzük az ábrázolni kívánt konfliktusokat. Csupán arra vigyáztam annak idején, hogy ha vannak elfogadott történelmi adatok, azoknak a darab cselekménye ne mondjon ellent. (...) Az István, a király 1983-ban készült, még a rendszerváltás előtt, a Veled, Uram! pedig 2000-ben, amikorra már nagyon sok illúziót elveszített a magyar társadalom. Hogy ez ránk is hatással volt, az egészen biztos, de ebből megmagyarázni ezt a mondatot talán túlzás volna. Valószínűleg az is benne volt, hogy közben Leventével nem volt felhőtlen a viszonyunk, és a Veled, Uram! környékén volt egy új felindulás, hogy próbáljuk meg még egyszer, de akkor már amolyan elvált szülőkként jöttünk össze. A közös produkciók, a művészi értelemben vett közös gyermekeink évfordulóin, jubileumi eseményein rendre találkozunk, és örülünk egymásnak, noha tudjuk, hogy a közös dolgokon túl mind a ketten sok minden mással is foglalkozunk. Furcsa és jó, hogy mi már összetartozunk egy életre, vagy még azon is túl. Azzal együtt, hogy ő már betöltötte a hetvenet, és már a nagy búcsúkoncerten túl van, én pedig csak jövőre leszek hetven, és lesz is valami búcsúkoncertféle, bár bizonyos értelemben sosem lehet búcsúzni" - mondta Bródy János.

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

süti beállítások módosítása