Új helyet keres a Komod Színház

Alig pár lépésnyire az épülettől, amelyen már csak egy tábla emlékeztet Nemes-Nagy Ágnes és Lengyel Balázs egykori lakhelyére, a Királyhágó tér sarkán működik csaknem 5 éve a KoMod Színház. A társulatnak helyet adó lakást most eladják, a csapat új bázist keres magának.


"Van már több intim térben megvalósított lakásszínház a fővárosban, ezek egy része adhoc jelleggel előadásokra áll csupán össze. A főváros tizenkettedik kerületében működő KoMod Stúdiószínház attól egyedülálló, hogy önálló repertoárral rendelkezik, az otthon intimitását a stúdiószínházak nyitottságával vegyíti" - számolt be a Magyar Hírlap.

 

komod


Egy színházrajongó figyelt fel a csapat munkájára öt-hat évvel ezelőtt, és ajánlotta fel a Királyhágó tér sarkán lévő, földszintes, külön bejáratú, kis előkerttel rendelkező polgári lakását. Ez a barátságos helyszín időközben a helybéliek kedvelt kikapcsolódási tere lett.  (...) A KoMod tagjai eleinte próbahelyként használták a negyvenöt fő befogadására alkalmas teret, máig közel öt évadot töltöttek meg kortárs darabokkal a lelkes helyfoglalók.

 

"Mintegy 15 előadást hoztunk el a közönségnek az elmúlt években. Nagyon megszerettük ezt a lakást, igazi bázissá vált. A magam részéről hiszek abban, hogy összetarthatja a csapatot egy jó hangulatú hely" - mondta lapnak Farkas Róbert, a társulat ügyvezető igazgatója. Főként végzett színészekből áll a csapat, a darabjaik műhelymunkában születnek meg, közös gondolkodással. Amint az ügyvezető elmondta, ezzel a módszerrel és az egymásra figyeléssel a pályakezdő fiatalok is sokat tudnak fejlődni a KoMod Színpadán. A közösen született darabokon túl a klasszikus művek újragondolását is küldetésüknek tekintik: Kosztolányi Dezső Édes Annájából született meg például a Pszichoanalízis című munka. A csapat teljesen önfenntartó módon, bármiféle támogatás nélkül működik öt éve.

 

Farkas Róbert arról is beszélt, hogy ameddig nem alakult ki saját bázisa a KoModnak, addig főként a kerület lakói látogatták a teátrumot, mostanra azonban már a pesti oldalról is jönnek színházkedvelők.

 

A KoMod most Benedek Albert Degeneráció című vígjátékára készül, ami a színészek improvizációi után született. A hivatalos bemutatót októberben tartják, de Gévai Csilla is hamarosan mesejátékot ír kifejezetten a KoMod számára, amelyet a jövő évadban zenés formában hoznak el a közönségnek. Kérdés azonban, hogy hova, mert e pillanatban helyét keresi még az alkotókör. 

 

Forrás: Magyar Hírlap

süti beállítások módosítása