Feszt-Fest - 10 előadással vár a fesztiválgyőztesek fesztiválja

Szeptember 11-13. között rendezi meg a Magyar Szín-Játékos Szövetség a fesztiválgyőztes színjátszó előadások fesztiválját, a FESZT-FEST-et. A Mu Színházban 10 előadás lesz látható.

 

A Magyar Szín-Játékos Szövetség beköszöntője:


„A Magyar Szín-Játékos Szövetség  (MSZ-JSZ) az idén nyolcadik alkalommal mutatja be legjobbjaink előadásait. A FESZT-FEST – fesztiválgyőztesek fesztiválja a tavaly elhunyt, egykori elnökünk, Nagy András László kezdeményezésére született meg, és lett szövetségünk legfontosabb őszi eseménye. Tavaly még, ha nagybetegen is, de figyelemmel kísérte az előadásokat. JELEN VOLT! Gondoljunk, gondoljatok majd rá ezekben a napokban!

 

feszt fest


A műsor összeállt. Szeptember második hétvégéjén, 11. és 13. között tíz előadást nézhettek meg a legjobbak közül a MU Színházban. A programot igyekeztünk úgy összeállítani, hogy az előadások között és után jusson idő a szakmai beszélgetésekre, találkozásokra. Ezeken jelen lesz Szűcs Katalin Ágnes, színházi kritikus, a Criticai Lapok főszerkesztője, Zalán Tibor, költő, drámaíró, a Békéscsabai Jókai Színház dramaturgja és Regős János, az MSZ-JSZ elnöke. A fesztivál házigazdája és szakmai fórum moderátora Formanek Csaba rendező, az MSZ-JSZ elnökségi tagja. Ők döntenek majd arról, hogy melyik társulat kapja az évad legjobb előadásának járó Paál István Diplomát.


Szándékaink szerint a magyar amatőr színjátszás minden rétege bemutatkozik ezen a fesztiválon, mégpedig a legkiválóbb előadásaival. Lesz gyermek-, diák-, falusi csapat és színházi műhely jelleggel működő társulat is. A meghívásoknál nagy segítséget jelentettek a Magyar Drámapedagógiai Társaság /MDT/, az Országos Diákszínjátszó Egyesület /ODE/ és a fesztiválok ajánlásai. Az előadások többségét e sorok írója is látta, és nyugodt szívvel ajánlhatja a MU Színházba jegyet váltó budapesti közönség és a szakma figyelmébe. Hiszen végül is ez a legfontosabb célunk ezzel a fesztivállal: felhívni a figyelmet arra, hogy létezik a magyar színházi világnak egy olyan szegmense, mely ritkán kerül reflektorfénybe, és amely szerény anyagi keretek között, de komoly és igaz ambícióval, éltető közösségeket alkotva lép színpadra.


Külön köszönet a Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégiumának, hogy idén is lehetővé tette a határon túlról érkező csoportjaink elszállásolását.


Regős János
elnök
Magyar Szín-Játékos Szövetség

 

ff-medeia

Teleszterion Színházi Műhely: Médeia


A FESZT- FEST programja:

szeptember 11. péntek

 

16:00 Teleszterion Színházi Műhely (Pápa): Euripidész: MÉDEIA

az előadás időtartama: 60 perc
jegyár: 1500 Ft
XI. kerületi lakosok számára: 1350 Ft

 

A Komlói Amatőrszínházi Találkozó (KASZT) fődíjasa, a címszereplő, Herczeg Diána ugyanitt a legjobb női alakítás díját nyerte el.

A színházi műhely 2013 óta működik, jelenleg művészeti iskolás tevékenysége, fizikai színházi kísérleteik és országosan egyedülálló, prózát és látványt ötvöző tűzszínházi profiljuk alakítják arculatukat. A „Szélkötő Kalamona” című tűzszínházi előadásuk a tavalyi évad Paál István Diplomása volt. Médeia című előadásuk a Rakovszky Zsuzsa féle fordítás szövegét használja, és igyekszik újraértelmezni bizonyos görög színházi tradíciókat. Munkájukban nagy hangsúlyt fektetnek a magyar színházi hagyományok, valamint a kortárs európai színházi tendenciák közötti különbözőségek felmutatására, illetve ezek áthidalására. Hisznek a színház spiritualitásában, hangoló és áthangoló erejében, embert megvilágító lehetőségeiben.

 

médeia: herczeg diána
iaszón: szekeres máté
aigeus: tegyi kornél
gyermekek: benkó zsófia, móczár bence

rendező: komáromi sándor
bábok: ramazuri bábszínház
a rendező munkatársai: pápai fruzsina, veres péter

 

 

17:30 Zsibongó Kisszínpad (Fülek, /SK/): Arany János: A walesi bárdok
Az előadás időtartama: 20 perc

 

A Dunamenti Tavasz Fesztivál (Dunaszerdahely) gyémánt diplomása. A Füleki Gimnáziumban folyamatosan immár 3 éve működik az újjáélesztett Zsibongó Kisszínpad. Céljuk az volt, hogy a már 15 éve nem működő gyermekszínjátszást Füleken felelevenítsék, és lehetőséget biztosítsanak a kisebb gyermekek tehetségének kibontakoztatására. A csoport tagjait a nyolcosztályos gimnázium első-, másod- és harmadévesei alkotják. A Zsibongó Kisszínpad már több fesztiválon, falunapon bemutatkozott és óriási sikerrel. 2014-ben bejutottak az országos Duna Menti Tavaszra, Dunaszerdahelyre, ahol az ország legjobb színjátszói és bábozói között aranysávos minősítést érdemeltek ki. Idén komoly témához, a híres Arany balladához nyúltak, egészen meglepő módon átforgatva és újra dramatizálva azt.

 

a csoport vezetője: szacskó mónika

rendező: szvorák zsuzsanna

 

ff-walesi

Zsibongó Kisszínpad: A walesi bárdok

 

18:00 Fókusz Diákszínpad (Dunaszerdahely, /SK/): Ki a macska!?
Az előadás időtartama: 40 perc
jegyár a két előadásra: 1500 Ft
XI. kerületi lakosok számára: 1350 Ft

 

A 2015-ben megrendezett XXV. Moson Megyei Színjátszó Találkozó fődíjasa. Az eredeti Hajnóczy novella négy fiú brutális játékát meséli el. Időpont: 1956, helyszín: a harcoktól romos Budapest. A játék neve: Ki a macska? Lényege: minél pontosabban, agresszívebben megmutatni a többieknek, hogy kit vagy kiket gyűlöl az éppen játékba kerülő, ki a legutálatosabb személy ezen a világon. Ennek a helyzetnek egyfajta modern olvasatát, értelmezését mutatják be a dunaszerdahelyi lányok úgy, hogy ki-ki a saját személyes sérelmét, titkát fedi fel, lélekmarcangoló személyes vallomásokként, amelyekben előbb megformálódik, majd kézzelfoghatóvá, égetően fájó valóssággá válik, s végül kimondhatóvá, kimondottá a tény, hogy ki a macskája egy mai tizenévesnek. Mert mindenkinek van ilyen, kimondva vagy kimondatlanul. Persze feltehető a kérdés: vajon ez tényleg csak játék? A 13-18 évesek lépre csalásának, önhibájukon kívüli, vagy kamaszos meggondolatlanságuk miatt kapott és okozott testi és lelki fájdalmak történetét, nagyon mélyről felbuggyanó vallomásaiknak meghallgatását 13 éven aluli nézőknek nem ajánlják!


„A dunaszerdahelyi csapat előadását Hajnóczy Péter novellája ihlette, melynek hátterében fölsejlenek ’56 véres eseményei, de a színpadon öt mai diáklány éli meg előttünk mindazt a borzalmat, ami velük a mai világban megtörtént/het (szadista tanár, szexuális abúzus, leánykereskedelem, apai brutalitás, öngyilkosság, drogok). Kétségtelen, hogy az átélt szenvedéseiket a felakasztott macskán megbosszuló szereplők mindezt mély átéléssel, erős egyéni ráhangoltsággal adják elő, olyannyira, hogy a néző már-már azt hiszi, ezek a szörnyűségek valóban megtörténtek a lányokkal – pedig nem” - írta Regős János az előadásról.

 

szereplők: boráros lilla, gajdosík diána, németh dóra, süke dóra, touati karen
rendező: jarábik gabriella

 

 

szeptember 12. szombat

 

16:00 Egy blokkban a legjobb gyerekek!

 

Mustármag Bábcsoport (Kisgéres /SK/): Dávid és Góliát

 

A 40. Dunamenti Tavasz (Dunaszerdahely) gyémántsávos minősítésű előadása a báb kategóriában. A Kisgéresi Alapiskola mellett 8 éve működik a Mustármag Bábcsoport. Nevében is utalnak arra, hogy bibliai illetve evangéliumi üzenetű történeteket dolgoznak fel és visznek színpadra. Többször részt vettek már a Duna Menti Tavasz Fesztiválon, ahol szakmai tanácsokat kaptak, és ez sokban segítette munkájukat. Egyházi alkalmakon illetve iskolákban, óvodában is szolgálnak. Céljuk amellett, hogy a bábozással élményszerűbbé tegyék a vallásoktatást az is, hogy a gyermekek bátrabban álljanak ki a színpadra, merjék magukat megmutatni, képességeiket kibontakoztatni, megtanuljanak csoportban működni, elfogadni egymást, és természetesen az alkotás örömét is megélni.

Rendező: Blanár Gabriella. Az előadás időtartama: 15 perc.

 

Bendegúzok (Sirok): Bolond Jankó - népmese

 

Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó (WSO), 2015 Arany Minősítés, országos gála meghívás. A Bendegúzok színjátszó csoport a Siroki Országh Kristóf Általános Iskolából érkezett. A jelenlegi csoport tagjai 5.-6. osztályosokból áll, akik a Bendegúzok 5. generációját képviselik. Szeretik a vidámságot, a nevetést, a játékot. Vannak közöttük kiemelkedő tehetségek is, akik játékukkal még izgalmasabbá teszik az előadást. Darabjuk egy átdolgozott népmese alapján készült. A WSO-on évek kiemelkedő előadásokkal vannak jelen. Rendező: Gál Zoltán. Az előadás időtartama: 20 perc.

 

Vajk-játszók (Budapest, VIII. kerület – Vajk Sziget Ált. Iskola: A Hold fia – Kányádi Sándor: Apokrif éneke alapján készült színpadi játék

Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó (WSO), 2015 Arany Minősítés, országos gála meghívás. A csoport hat évvel ezelőtt drámajáték szakkörként kezdte meg működését. A Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozón 2011-ben álltak először színpadra A csókaleányok című népmeséből készült előadásukkal. Azóta ugyan nem indultak színjátszó fesztiválon, de szakköri keretek között folyamatosan dolgoznak. Játékukban megidézik a régmúltat, mesélnek gyengéről, bátorról, vezérről, áldozatról, tehetségről, erőszakról, az egyén és a közösség számára fontos értékekről.

 

játszók: béres angelika tímea, bökfi zsombor, csörgei viktória, dömötör virág, fehér viola éva, gulácsy fanni, ledő barnabás, ledő sebestyén, madarassy zóra, nyúl martina, páldi eszter, páldi máté, paulik paulina panka, vajda renáta genovéva
rendező: ledő attilaAz előadás időtartama: 20 perc

 

jegyár egységesen a három előadásra: 500 Ft


ff-kerkebarka

Kerkabarka Színjátszókör: Hol a férj?

 

18:00 Kerkabarka Színjátszókör (Bajánsenye): Charles Potier: Hol a férj?
az előadás időtartama: 40 perc
jegyár: 1500 Ft
XI. kerületi lakosok számára: 1350 Ft

 

Az Őrségi Ekhós Szekér Falusi Színjátszó Találkozó fődíja. Bajánsenyén 2014-ben tartották meg a színjátszás 115 éves jubileumát. Rendezőjük felkutatta a 115 évvel ezelőtt színre került darabot, azt mutatják most be. A játékos kedvű ősök hagyományát követi ez a formáció, amely 2007 óta Kerkabarka néven fut és az Őrség legkeresettebb együtteseinek egyike. Legtöbbször népszínműveket, népi komédiákat adnak elő, a környező magyar és szlovéniai magyar falvakban. Fesztiválszerepléseik is szép sikereket hoznak. A bronz és ezüst minősítések után tavaly és idén arany minősítést nyertek. Van már 2 rendezői díjuk, 3 legjobb férfialakítás díjuk, és tavaly Vasvárról elvihették a fesztivál legjobb előadásának vándordíját is. Idén harmadszor rendezték meg Őrségi Ekhós Szekér Falusi Színjátszó Találkozójukat, amelyen a magyarországi mellett szlovéniai magyar csoportok is részt vettek.

 

szereplők: csekéné sípos andrea, andruska jános, bajor jános, cseke sándor
rendezte: dr. szöllősi judit

 

 

19:30 4BT Társulat (Győr): Alles gut – Marius von Mayenburg drámája alapján
az előadás időtartama: 80 perc
jegyár: 1500 Ft
XI. kerületi lakosok számára: 1350 Ft

 

Arany minősítés és a zsűri fődíja az ajkai Arany Deszka Fesztiválon. Egy család. Két testvér. Kurt és Olga. Sok mindent jelentenek egymásnak: testvért, barátot, szerelmet. De jön egy harmadik. Ő nem tartozik közéjük. A társulat 2013-ban állt össze, egyelőre alkalmi társulatként, azzal a céllal, hogy színpadra állítsa Marius von Mayenburg: Lángarc című tabutémákra épülő kortárs drámáját. A kortárs német szerző olyan problémákat mutat fel ebben a darabjában, amiről nem illik beszélni: testvérek között vérfertőző kapcsolat, szülők és gyerekek végzetes egymásnak feszülése. Az előadást ajkai Aranydeszka Fesztiválon mutatták be 2014 őszén.

 

kurt – bársonyosi dávid
olga – tilinger edina
ingrid – bálint betty
hans – balla richárd
paul – bojkovszky zsolt
hang: bojkovszky zsolt
fény: illés dávid
rendező: balla richárd és a társulat


Az előadást csak 16 éven felülieknek ajánlják!

 

ff-Alles gut

 4BT Társulat: Alles gut 

 

szeptember 13. vasárnap

 

18:00 VMG 13D (Vörösmarty Mihály Gimnázium, Budapest): Állítsátok meg Arturo Uit! Bertolt Brecht drámája nyomán
az előadás időtartama: 75 perc
jegyár: 1500 Ft
XI. kerületi lakosok számára: 1350 Ft

A XXIV. Országos Diákszínjátszó Találkozó Arany Diploma


Különdíj: Papp Dániel, az átgondolt rendezői olvasatért, Pap Gábor, a zeneszerzői munkáért, Himpli Lénárd és Endrédi János a színészi munkáért. "Bertolt Brecht zseniális darabja mindaddig érvényes lesz, amíg az emberek többsége anélkül szenved valamiféle elnyomás alatt, hogy ennek egyáltalán tudatában lenne. Amíg így lesz, minden kornak megszületik a maga Arturo Ui-ja, aki - felismerve és kihasználva a helyzetet – hatalomra tör. A kérdés csak az, ki állítja meg" - olvasható az előadás ajánlójában.

 

szereplők: ignácz dániel, himpli lénárd, klapka liza, kovács kata milla, németh kristóf, szarandoglu filipász, szabados adél, tury melinda, almay zsófia, bardi nikoletta, cs. nagy adrienn, darázsi péter, dávid bernadett, endrédi jános

zene: pap gábor
rendező: papp dániel

 

ff-KB35

KB35 Inárcs: Életben ragadtak 

 

20:30 KB35 Inárcs: Életben ragadtak - - az előadást Ethan és Joel Coen Egy komoly ember c. filmje inspirálta –
az előadás időtartama: 60 perc
jegyár: 1500 Ft
XI. kerületi lakosok számára: 1350 Ft

 

A Coen testvérek Egy komoly ember című filmjének történetéből kiindulva, de attól a legtöbb ponton elrugaszkodva, saját improvizációk alapján készítették el jeleneteiket, amelyekben néha abszurd humorral, néha tragikummal közelítetenek a mindannyiunk által ismert, esetleg átélt élethelyzetekhez.

 

játsszák: bálint petra, boda anna, fazekas anna dorottya, bozsoky roland, malik gábor, presenszki gábor, talapka gergő
rendezte: a csoport
a fény és hang: czibóka gábor és ordasi gábor

 

 

Támogatók: EMMI, NKA, Magyar Szín-Játékos Szövetség, Balassi Intézet, Nemzeti Művelődési Intézet

 

 

 

 

süti beállítások módosítása