Kocsis Zoltán zárta a Dubrovniki Nyári Játékok programsorozatát

 

 Kocsis Zoltán Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző és karmester vezetésével, Monika Cerovcec szoprán, valamint a horvát közszolgálati televízió és rádió (HRT) filharmonikusainak közreműködésével zárták a Dubrovniki Nyári Játékok programsorozatát vasárnap.

    

A magyar kormányt Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára képviselte a rendezvényen. 
    

Az államtitkár a MTI-nek telefonon elmondta, hogy Magyarország külpolitikája az ország gazdasági lehetőségeinek bővítésére összpontosít, de emellett a magyar kulturális intézetek, a kulturális attasék és a nagykövetek is jelentős eredményeket értek el a kulturális kapcsolatokat építése terén.

 

Kocsis Zoltan

    

Kiemelte, hogy manapság a kultúrára már nem csak úgy tekintünk, mint egy területre, amelyet támogatni kell, annak a gazdaságot élénkítő hatása is ismert a szórakoztatóipar révén és a turisztikai szolgáltatásokon keresztül. "A horvát idegenforgalom európai viszonylatban is igen erőteljes, a magyar kulturális turizmus pedig az idei évben rekordokat döntögetett a látogatottság terén" - mondta, majd hozzátette: nem becsülhetjük le a kultúra gazdasági szerepét, hisz ebben az összefüggésben is van mit mondanunk egymásnak.
    

Az idei rendezvénysorozatot a régiós együttműködés jellemezte - hangsúlyozta. A játékok nyitányában a Szlovén Szimfonikusok kaptak főszerepet, zárásként pedig magyar művész lépett a közönség elé - tette hozzá.
    

"Ez a mai találkozás is egy nagyon fontos mérföldkő a horvát-magyar kulturális lehetőségek bővítése terén" - fogalmazott az államtitkár.
    

A komolyzenei koncert után Magyar József zágrábi magyar nagykövet adott fogadást, amelyre horvát és magyar közéleti személyiségek, művészek és politikusok is meghívást kaptak.

 

süti beállítások módosítása