New York-ban vendégszerepel a Feledi Project

Egyetlen magyar fellépőként kapott meghívást a Feledi János által vezetett Feledi Project Breathing Together című koreográfiája a 15. Dumbo Dance Festivalra.

Az október 8-11. között New Yorkban megrendezésre kerülő eseményen három alkalommal láthatják a nézők a különleges kortárs duettet.

 

Idén először a Gelsey Kirkland Arts Center ad otthont a nívós fesztiválnak, ahol egy 21.századi, modern, 300 fő befogadására alkalmas helyszínen várják az érdeklődőket. A jubileumi Dumbo Dance Festival célja, hogy lehetőséget biztosítson a fiatal, feltörekvő koreográfusoknak, akiket nem csak a szakma, hanem a new yorki közönség is megismerhet az ingyenesen látogatható programok alkalmával.

 

felediproject papp tibor-2

Fotó: Papp Tibor

 

A fesztivál nagyszabású nyitógálával indul október 8-án, ahol a két vendéglátó együttes, a Young Soon Kim Dance Company és a Gelsey Kirkland Ballet köszönti a résztvevőket. Az ezt követő napokon 75 kortárs együttes mutathatja be szóló, duett illetve kamaraelőadását a nézőknek. A világ minden tájáról, többek között Kanadából, az Amerikai Egyesült Államokból és Olaszországból érkező közel 300 táncművészhez csatlakozik Magyarországot képviselve, a New Yorkban először bemutatkozó Feledi János és Horváth Zita is.

 

A 2014-ben bemutatott Breathing Together című darabot a Magyar Nemzeti Balett művészei számára készítette a rendező-koreográfus, Feledi János, aki maga is a Magyar Táncművészeti Főiskola klasszikus balett szakán végzett. Pályáját a Győri Balett tagjaként kezdte, majd négy évig a Budapest Balett szólótáncosaként, koreográfusaként dolgozott. Balettmesteri diplomájának megszerzése után a PR-Evolution Dance Company és a BaDora Dance Company tagja volt. Önálló koreográfiával 2010-ben jelentkezett először, majd eztán megalapította a Feledi Projectet. Az elmúlt évek során számtalan neves hazai és nemzetközi táncművésszel dolgozott együtt. Egyedi stílusával, sajátos formanyelvével egyike a legnépszerűbb fiatal, magyar táncos-koreográfusoknak.

 

Forrás: Feledi Project

 

 

süti beállítások módosítása