Átadták a Vidéki Színházak Fesztiváljának díjait

A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Közellenség című produkciója nyerte el a legjobb előadás díját a Vidéki Színházak Fesztiválján; az elismerést Sztarenki Pál rendező vette át kedden a Thália Színházban.

Bereményi Géza, a Thália Színház igazgatója a vasárnap zárult rendezvény díjátadó ünnepségén elmondta: a negyedik alkalommal megrendezett fesztivál különösen jól sikerült, sok elismerést kaptak a közönségtől.


Lantos Anikó fesztiváligazgató emlékeztetett: egy hét alatt nyolc előadást, hat nagyszínpadi és két stúdióprodukciót láthatott a közönség a fesztiválon. "A maga nemében mindegyik produkció különleges volt, ezt visszaigazolta a hatalmas érdeklődés" - mondta, hozzátéve, hogy az előadásokat telt házzal játszották, a fesztivál mintegy 3000 nézőt vonzott.

 

 Kozellenseg

Közellenség - Hevesi Sándor Színház (fotó: Pezzetta Umberto)


Elmondta: a fesztiválon szereplő előadásokat az idén is öttagú zsűri értékelte, amely öt díjat adott ki, döntését egyhangúlag meghozva.
A legjobb női alakításért járó elismerést Csapó Virág vehette át a kecskeméti Katona József Színház Párcsere című előadásában való játékáért. Jurij Poljakov orosz kortárs író darabját Cseke Péter rendezésében láthatta a közönség.


A legjobb férfi alakítás díját Gáspár Tibornak adta át a zsűri Az eltört korsó című darabban nyújtott alakításáért. A Miskolci Nemzeti Színház Heinrich von Kleist művéből készült produkcióját Szőcs Artur rendezte.


A zsűri különdíját kapta a Békéscsabai Jókai Színház Federico García Lorca Bernarda Alba háza című művéből készült produkciója. A lorcai szöveg és a flamenco világának találkozásából született előadást Béres László rendezte.


A zsűri másik különdíját Hunyadkürti György színművész vehette át a kaposvári Csiky Gergely Színház Shylock című előadásában való játékáért. Gareth Armstrongnak a shakespeare-i velencei kalmár-történetet feldolgozó monodrámáját Kőváry Katalin állította színpadra.


A zsűri munkájában V. Nagy Viktória, a Heti Válasz kulturális újságírója, Eszes Andrea, a Nők Lapja vezető szerkesztője, Schnell Ádám, a Nemzeti Színház színművésze, Várhegyi András, a Fidelio színházi rovatának vezetője és Tripsánszki Éva, a közönségből közül választott zsűritag vett részt.

 

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása