Öt nagyszínpadi bemutatóval készül a Pannon Várszínház

Tizenötödik évadát kezdte meg a Pannon Várszínház, a 2015/16-os szezonban öt nagyszínpadi darabot mutatnak be - mondta a teátrum igazgatója a keddi veszprémi évadnyitó társulati ülésen.

Vándorfi László kiemelte, a jubileum azt bizonyítja, hogy a Pannon Várszínháznak van helye a térség kulturális életében. Ezt mutatja az is, hogy az elmúlt években átlagosan 65 ezer fő körül alakult éves látogatottságuk.


Elmondta, hogy az idei nyár is munkával telt a társulatnak: 41 előadást tartottak és több rendhagyó kezdeményezésük is volt. Az ajkai strandon vízi orfeumot hoztak létre, valamint a hét ajkai városrész civil szervezeteivel és kultúraszerető lakóival rendezték meg az Ajkai Randevút nemzeti ünnepünk hétvégéjén. Hozzátette, hogy a nyáron tartották az évad első előadásának, az Egy darabot a szívemből premierjét Alsóörsön.

 

pannon


Ezzel, a Máté Péter és S. Nagy István dalaira épített darabbal kezdik meg a kőszínházi szezont szeptember 19-én az inotai Retro Színházban, majd 26-án Veszprémben a Hangvillában - mondta Vándorfi László. Ezt követi Shakespeare A makrancos hölgy - avagy a hárpia megzabolázása című vígjátéka Nádasdy Ádám fordításában, a jambusokat őrző, korszerű nyelvhasználattal.


A naptári év utolsó bemutatója a Szüle Mihály-Walter László-Harmath Imre jegyezte Egy bolond százat csinál című "zenés bolondság", melynek rendező-koreográfusa a teátrum fiatal színésze, Szelle Dávid lesz.


Februárban mutatják be Peter Shaffer Equus című táncos színjátékát, melyet az Ajka-Padragkút Táncegyüttessel közösen készít a színház. Az évad utolsó bemutatója pedig a Fényes Szabolcs és Szenes Iván által átdolgozott Nóti Károly-Farkas Imre-Harmath Imre szerzőtrió Nyitott ablak című zenés, békebeli bohózata lesz.


Vándorfi László hozzátette: az ifjúsági előadások közül műsoron marad a Péter és a Farkas, a Hattyúcskák tava, valamint a Szépek szépe. Ezek mellett három új bemutatót tartanak, melyek közül az első a Mesevarázs című zenés játék lesz, a további két darab még egyeztetés alatt áll - mondta.


A színházigazgató az elmúlt tizenöt évet összefoglalva emlékeztetett: kezdetben nyári előadásokkal léptek fel, a Kinizsi Pállal és a Margit-passióval. Első évadukban három bemutatót hoztak létre: a Bolerót, egy kortárs táncszínházi előadást, valamint egy-egy Ady és Pilinszky műveken nyugvó darabot. Elmondta, hogy az alapítók közt volt Várpalota és Nagyvázsony önkormányzata, de az évek során támogatta a színházat Balatonfüred, Sümeg, Alsóörs és Ajka is. Hozzátette, hogy a veszprémi önkormányzat támogatását most érzik a legerősebbnek, hiszen a színház által rendezett Tánc Fesztiválja bekerült a város kiemelt fesztiváljai közé, kőszínházi előadásaikat pedig a néhány éve épített Hangvillában tartják.

 

A társulati ülésen Veszprém alpolgármestere, Némedi Lajos úgy fogalmazott: a tizenöt éves fennállás azt mutatja, Veszprém megye színházszerető közönsége befogadta és megkedvelte a Pannon Várszínház játékát.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása