A zentai színház vendégszerepel Sopronban

Gion Nándor A kárókatonák még nem jöttek vissza című színpadi játékának a bemutatója lesz november 3-án 17 órakor a Soproni Petőfi Színházban. Az ifjúsági bérletben látható előadás a Zentai Magyar Kamaraszínház produkciója. A rendező Perényi Balázs.

 

Az előadás a felnőtté válás története, amelyben mindannyian szembetalálkozhatunk álmainkkal – elvégre ki ne akarná megváltoztatni maga körül a világot azért, hogy abban igazi otthonára leljen?


Perényi Balázs rendező így vall erről: "Ritka az olyan élő, karakteres gyerekhős az irodalomban, mint Gion Nándor hősei. Még ritkább, ha egy egész csapat, a galeri ilyen hiteles alakokból áll. A szerző minden egyes figuráját belülről látja, mozgatja – szétosztja magát közöttük. Ezért aztán mondataik élnek, megelevenednek a színpadon, alig kellett hozzá írni, vagy belenyúlni a dialógusokba.
Kevés fontosabb esemény van egy ember életében, mint a felnőttvilág természetének megtapasztalása, amikor szembesülünk annak hamisságával, kegyetlenségével, azzal, hogy nincs mindig igazság, és nem mindig győz a jó. Mert tizenévesen hősök vagyunk még; lelkesedünk, szövetkezünk, küzdünk. Nagyon nem mindegy, hogy ki mellé állunk, kit követünk. Gergiánt a madarakat védő vadőrt, vagy a csikóikat habosra hajszoló Ságikat, esetleg a madárrajzainkat részegen lemosató orvvadász kocsmárost. Ezekkel az erős, már-már szimbolikus felnőtt alakokkal találkozik ez a nagyszerű kamasz gyerekcsapat. Nemzedéki dráma Gion Nándor története, érvényes mindenhol és minden időben. Drámai a szó köznapi értelmében, de drámai színházi értelemben is – emberi szituációkkal, konfliktusokkal, cselekvéssel mesél történetet. Kalandos, játékos ez a történet, és tele van humorral és emberséggel."

 

karo

Fotó: Zentai Magyar Kamaraszínház

 

 

Gion Nándor: A KÁRÓKATONÁK MÉG NEM JÖTTEK VISSZA
Színpadra alkalmazta: Perényi Balázs


Tamás: Rutonić Róbert
Burai J.: Dévai Zoltán
Aranka: Lőrinc Tímea
Hodonyczky Oszkár: Papp Arnold
Virág Péter: Virág György
Gergián: Kálló Béla m. v.
Sági Márton: Nešić Máté
Sági Erzsi: Nagyabonyi Emese
Kocsmáros: Varga Tamás m. v.


Mozgás: Kiss Anikó m. v.
Látvány: Szabó Ottó m. v.
Jelmez: Rutonić Róbert
Dramaturgiai asszisztens: Varga Vanda m. v.
Rendező: Perényi Balázs m. v.

 

 

süti beállítások módosítása