Frenák Pál kapta idén a Moholy-Nagy Díjat

A kortárs magyar táncművészet meghatározó alakja, Frenák Pál vehette át a Moholy-Nagy Díjat Fülöp József rektortól a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem ünnepségén.

 

Az intézmény közleménye szerint Frenák Pál egyedülálló, impulzív táncnyelvet hozott létre, amelyet a mimika, a jelnyelv és a test mozgásának integrált használata jellemez. Munkáinak innovatív tér- és testhasználata meghatározó hatással volt a hazai kortárs tánc fejlődésére.

 

Radikálisan új stílusú, erősen dinamikus mozgásvilága mellett koreográfiáinak jellegzetessége a társműfajok - cirkusz, színház, divatbemutató, kortárs zene - beemelése. A művész kétszer nyerte el a hazai kortárs táncszakma legrangosabb elismerését, a Lábán Rudolf-díjat; 2002-ben Harangozó-díjjal, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, 2007-ben Imre Zoltán-díjjal, 2014-ben Budapestért Díjjal tüntették ki

 

20151126 gosztomgergo DSC5788 frenak moholy

Fotó: Gosztom Gergő


Frenák Pál életművének alapja gyermekkorából ered: siket és nagyothalló szülők gyermekeként elsőként a jelnyelvet sajátította el. Az eltérőhöz, a szokatlanhoz való viszonya így zsigerileg determinált adottság. A gyermekkorban kialakult nem-verbális kommunikáció-érzékenysége termékeny talajra talált nála a táncban. Ugyanez az eltérő szemléletmód, érzékenység kellett ahhoz, hogy egy tánc-rehabilitációs program keretében sérült gyermekekkel foglalkozzon és segítse beilleszkedésüket a francia társadalomba.
Koreográfusi, alkotói munkája mellett rendszeresen tart szakmai műhelygyakorlatokat, társulatával ingyenes beavató előadásokat ad középiskolások részére, közönségtalálkozókon vesz részt, és nagy hangsúlyt fektet a más művészeti ágakkal és a közönséggel fenntartott folyamatos párbeszédre.


Az Őszi Címátadó Ünnepségen Zsótér László Ferenczy Noémi-díjas tervezőgrafikus professor emeritus címet, Csepregi Sándor István, Jeney Zoltánné Tóth Éva, Slézia József és Veres Bálint habilitációs címet kapott. Az ünnepségen DLA - művészeti doktori fokozatot vett át Cseh András, Cseh Gabriella, Lenkei Balázs, Marián Balázs, Nagy Ágoston, Székely Katalin, Ványolós Endre és Vető Péter.
A 2006-ban alapított Moholy-Nagy Díjat minden év novemberében adják át. A Péter Vladimir szobrászművész, a MOME Design Intézet Tárgyalkotó Tanszékének professzora tervezte díjjal az egyetem a kreativitás, a szellemi és művészi innováció jelentőségét kívánja hangsúlyozni.


A korábbi kitüntetettek közé tartozik Hattula Moholy-Nagy művészettörténész, művészeti író; Gergely István építész, belsőépítész és Stefan Lengyel formatervező; Rubik Ernő Kossuth-díjas építész, formatervező; Hannes Böhringer művészetfilozófus, Földes Imre zenetörténész, Tibor Kalman grafikus, designer; Dieter Rams ipari formatervező, designer; Gőz László harsonaművész, zenetanár; Kovalik Balázs operarendező.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása