LÁTVÁNYTÉR 2015 - Pályázat szakmai kiállításon való részvételre

A Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága pályázatot hirdet a 2015 decemberére, a budapesti FUGA –Budapesti Építészeti Központban megrendezésre kerülő LÁTVÁNYTÉR 2015 című éves szakmai kiállításon való részvételre.

A Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társaságának felhívása:

 

A pályázat célja: az Év Díszlet- és Jelmeztervezője díj odaítélése és az ehhez kapcsolódó kiállítás megrendezése, amelyre minden díszlet- és jelmeztervező nevezhet az elmúlt két évad (2013. május 1. után készült) saját maga által legjobbnak tartott tervezői munkájával. A benevezett pályaművek témái: színházi díszlet- és jelmeztervezés, valamint egyéb vizuális média (tévéjáték, mozgófilm etc.) látványtervei.

 

027 2014

 

A kiállítás anyaga: az elmúlt évadok munkáiból rendezendő kiállítást látványtervek, jelmeztervek, makettek, megvalósult jelmezek, egyedi bútorok, kellékek, előadásfotók és installációk változatos, kicsit színpadias megjelenítésével szeretnénk érdekessé tenni a nagyközönség számára is. Szándékaink között szerepel a színház- és filmszakma fortélyainak és trükkjeinek felfedése, a szakmai újítások és kísérleti anyagok különleges szakmai felhasználásának ismertetése.

 

A Díjak odaítélésének módja: a kiállító művészek a kiállítás anyagát megtekintve személyesen adhatják le szavazatukat a helyszínen hivatalos szavazólapon, illetve e-mailben Balla Ildikó kurátornak címezve (ildiko.balla23@gmail.com és másolatként: papp.ervin@gmail.com), amelyen bejelölhetik az általuk legjobbnak ítélt jelmez- és díszlettervezői munkát (mindkettőt külön megjelöléssel). A legtöbb szavazatot kapott alkotó nyeri el Az Év Legjobb Díszlet- illetve Jelmeztervező díját.

 

A szavazás ideje: 2015. december 10. és 14. között.

 

A Díjak (melyek pénzösszeggel nem járnak) odaítélését és a szavazás hivatalosságát bizottság ellenőrzi. A díjak a kiállítás megnyitóján 2015. december 16-án ünnepélyes keretek között kerülnek átadásra.

 

latvanyter 2015 plakat FUGA m

 

 

A kiállítás címe:                   LÁTVÁNYTÉR 2015

Alcíme:                                 Az Év Díszlet- és Jelmeztervezője

Helyszín:                               FUGA – Budapesti Építészeti Központ, 1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 5.

A kiállítás időpontja:          2015. december 9. és 2016. január 17. között

A megnyitó időpontja:      2015. december 16., szerda 18:00 óra

 

Várjuk a jelentkezésedet!
Budapest, 2015. november 15. 
Balla Ildikó jelmez-, díszlettervező, a kiállítás kurátora


 

 

süti beállítások módosítása