Shakespeare "második otthonának" újjáépítését tervezik

Egy William Shakespeare "második otthonaként" emlegetett 16. századi színház újjáépítésére készülnek Liverpool közelében.


A shakespeare-i színház terveit kedden vitatta meg a londoni alsóház. A brit politikusok szerint színházi körökben egyre nagyobb támogatottságra tesz szert a 18 millió fontos beruházás.

 

globe

 

Az 1590-es években a Liverpooltól mindössze pár kilométerre fekvő Prescot adott otthont a Londonon kívüli egyetlen szabadon álló Erzsébet-kori színháznak, amelyet most újból megépítenek. Úgy tartják, hogy annak idején maga Shakespeare is ellátogatott a prescoti színházba, amelyet Derby akkori grófjának közeli ismerőse emelt.

 

A Shakespeare North Trust alapítvány a közeljövőben készül benyújtani az új színház és oktatási központ terveit a prescoti illetékeseknek. Az épületet a klasszicizmus első nagy angol építésze, Inigo Jones 1629-es eredeti tervei alapján akarják újjáépíteni.

Az alapítvány szerint bizonyítékok támasztják alá, hogy Shakespeare néhány korai darabját, köztük a III. Richárdot, A makrancos hölgyet és A lóvá tett lovagokat is Prescotban állították először színpadra és a bárd szinte biztosan személyesen felügyelte az előadásokat. Az eredeti prescoti színházat Derby akkori grófja, William Stanley hatalmas szarvasparkjának peremén építették meg.


MTI

 

 

süti beállítások módosítása