"Többet mondott, mint a szavak tartalma" - Domján Editre emlékezünk

1932 december 25-én született Domján Edit Jászai Mari-díjas színésznő. Az ő alakját idézzük meg.

"...a hókusz-pókuszt nem szeretem a művészetben. A hókusz-pókusz: az üresség, a szemfényvesztés. A léleknélküli színjátszás. A rutin, a bevált sablonok. Ismertem egy színészt, játszottam vele. Csillogott, brillírozott. Egyszer dicsérték, hogy milyen jó. Nem szóltam, de arra gondoltam: talán a nézőtérről úgy tűnik fel, valóban jó, s ez jó. De én láttam közelről, a szemét. A szeme üres volt és közönyös, hideg és lélektelen. Ez lehet jó virtuóz, de művész soha. Hallottam tőle mondatokat, melyek közönyösen kongtak, s én, a partner, éreztem, nem hisz bennük, még abban a pillanatban sem. Kiabálni szerettem volna: miért nem húzza ki a szövegből, ha nem hiszi! Ne mondja el, mert ezt hallani is borzalmas. Ilyen is van. Ezt tartom én hókusz-pókusznak. S ezt is csak azért mondom el, mert ilyen nem akarok lenni. - Nem árulja el, ki volt a színész? - Nem lényeges. Talán nem is volt, csak én találtam ki, hogy még pontosabban tudjam: mit akarok és hogyan." - Domján Edit, 1962. Film, Színház, Muzsika

 

Olyan színésznő volt ő, akit a nézőtéren ülő férfiak imádtak, a hölgyek pedig irigyen figyelték, vajon mi lehet a titka." - Szakonyi Károly

 

„Szívvel, hanggal, tehetséggel tűnik ki az ország sok Stázija közül, ideértve a szerep pesti alakítóit is” – írta a Színház és Mozi.

 

 „Csak emlékezni tudok rá, de megfejteni az írást, amit ezen a szépnél szebb asszonyi arcon láttam, sohasem tudom. Félmosolyát, kíváncsi, de mégis rejtőző tekintetét. … Aztán a hangja … a hangja … Hangjának megnevezhetetlen színe, mely minden szót olyanná festett, hogy tudtuk, hallottuk, anyanyelvünkön, magyarul beszél, de valamilyen más nyelven is, amely többet mond, mint a szavak tartalma… „ - Zelk Zoltán 

 

 domjan edit

 

A Színészkönyvtár írása alapján:

 

A teljes szöveget itt olvashatják.

 

"Haladéktalanul jelentkezzen"

 

Domján Edit desapja gyári munkás, édesanyja egyszerű vidéki család gyermeke volt. Szűkös anyagi helyzetük miatt meglehetősen szerény körülmények között éltek.
1946-ban költöztek Maglódra, Edit ott végezte el az általános iskolát, kitűnővel. Sokat szerepel iskolai ünnepségeken, szavalóversenyeken, így erősödött meg benne az elhatározás, hogy színésznő lesz.
 "Szorgalmam nem hagy el, az általános iskola elvégzése után szeretném becsülettel megállni a helyem felsőbb iskolai tanulmányaim folyamán is, hogy szüleimnek örömet szerezzek és elérhessem életem legfőbb vágyát, hogy mint művész híven szolgálhassam demokratikus hazámat, a dolgozó népet, melyből kikerültem" -írta abban az önéletrajzban, amit a Színház- és Filmművészeti Főiskola felvételijekor küldött magáról 1949-ben, 17 évesen, miután igazgatója a Színművészeti Főiskolára történő haladéktalan jelentkezését javasolta szüleinek.

 

Domján Edit a főiskolán

 

A felvételiztető tanárok sorában ott ült a majdani igazgatónő Simon Zsuzsa, valamint Gellért Endre, Apáthi Imre, Hegedüs Géza, Olty Magda, és Ladányi Ferenc. A felvételin azonnal felhívta magára a figyelmet mosolygós arckifejezésével. A legkülönösebben nevetésére figyeltek fel, mert arca valósággal felragyogott ilyenkor. "Jól skandált, érezte a vers zeneiségét... szabatosan fogalmazott, és feltűnt értelmes kérdéseivel" - jegyzte meg később Hegedüs Géza a felvételi vizsga kapcsán. Domján Edit tehát főiskolai hallgató lett, Olty Magda osztályába járt. Tanárai Gellért Endre, Bessenyei Ferenc, Dajka Margit, Balázs Samu Básti Lajos, Sulyok Mária, Hegedüs Géza és Lehotay Árpád voltak.

 


Lehotay minden diákjáról jegyzeteket írt, Domján Editről úgy fogalmazott: "...ötletesen, őszinte átéléssel és színesen formálja meg Rosalinda figuráját. Érzései, indulatai hihetőek, van fantáziája. Jól érzi a jelenet fordulópontjait, és közvetlen, szoros kapcsolatban van partnerével. Bíztatóan fejlődik. 1952. július 14. Lehotay" Domjánt kedvelték tanárai, valahogy mindenkit levett a lábáról kedves lényével. Az osztály esze, Kaló Flórián is hamar észrevette, barátságuk korán szerelemmé érett.

 

Domján Edit és Kaló Flórián Szegeden

 

A főiskolán, Shakespeare Vízkeresztjének vizsgaelőadását követően, megkereste őket Ádám Ottó, aki akkor 1954-ban, a Szegedi Nemzeti Színház főrendezőjeként dolozott, és mindkettejüknek szerződést ajánlott. "Mi úgy döntöttünk Edittel, hogy Szegedre megyünk, de előtte még gyorsan összeházasodunk. Nem volt nagy cécó, az egyik nap felkerekedtünk, a VIII. kerületi Tanácsnál, a folyosón megszólítottunk két embert, s kértük legyenek a tanúink, mert szeretnénk megházasodni. Az anyakönyvezető összeadott bennünket, a tanúknak megköszöntük a közreműködésüket. Esküvő-dáridó persze nem volt, a menzára mentünk, jött a szokásos rántott leves, tonhal. Aztán összecsomagoltunk, átvettük a diplománkat és irány Szeged"- mesélte Kaló Flórián.

 

"...amikor elvégeztem a főiskolát, Szegedre kerültem színésznőnek. Mi nem voltunk olyan okosak, mint ezek a mostani főiskolások. Sokkal gyámoltalanabbul álltunk a világban... Én soha életemben nem laktam, nem jártam vidéken, kicsit elveszettnek éreztem magam. És akkor a legnagyobb örömöm az lett, hogy volt ott egy operatársulat, s zenekari árokból figyelhettem, ahogy a zenészek muzsikálnak, a karmester vezényel. Az első darab, ami akkor ment - gondolom ez szeptemberben lehetett - a János vitéz volt. Én egymás után tizenhétszer néztem meg... Talán a zene szeretete a legnagyobb öröm, amit Szegednek köszönhetek. Ha Pesten kezdem el a pályámat, akkor ez a bensőséges kapcsolat, amit ott a zenével kötöttem, soha sem alakul ki..." – vallotta Domján Edit.

 

"Tálentuma betölti a nézőteret"

 

Beaumarchais: A sevillai borbély - Rosina szerepében debütált Szegeden. Kollégái azt mondták róla: "süt belőle a tehetség", "Editből áradó vonzerő és tálentum betölti a nézőteret". 1954 december 24-én, karácsonyeste a Csárdáskirálynőt mutatják be, kettős szereposztással. "Szegeden a karácsonyi ünnepek alatt a Csárdáskirálynőt mutatták be. Meglepetés a fiatal Domján Edit Stázi alakítása. Szívvel, hanggal és tehetséggel tűnik ki az ország sok Stazija közül, ideértve a szerep pesti alakítóit is" - írta a Színház-Mozi című folyóirat 1955 januárjában, a "Szeged a színházak városa" című cikkében. Azonban Mérimée: A művésznő hintaja - Camila szerepe hozta meg számára az első igazi sikert a számos pozitív kritika után, ugyanis nívódíjjal jutalmazták alakításáért.

 

1956 a forradalom és következményei

 

1957-ben Ádám Ottó, aki addigra már a Madách Színház rendezője, szerződést ajánlott Domján Editnek. Férjének nem lehetett, mert Kaló Flórián az 1956-os forradalom alatt "exponálta magát". Domján szolidaritást vállalt Kalóval, és bár nagyon szeretett volna a Madách Színházhoz kerülni, vállalta még a szegedi éveket. Egy véletlennek köszönhetően első filmszerepükhöz is hozzájutottak, amelyet 1960-ban mutattak be "Két emelet boldogság" címmel. A film sikerének hatására a fővárosi Petőfi Színház kölcsönkérte Domján Editet Brecht-Weil: Koldusoperájának Polly szerepére, amelyben nagy sikert aratott. “Szegedről vendégszerepelni hívtak Budapestre Brecht Koldusoperájának Polly szerepére. Az egykori Petőfi Színházban, a főpróbán teljesen berekedtem, csak tátogni tudtam. Túljutottunk a premieren, sikerünk volt. Nekem jól esett, hogy a kollégák, vidéki színésznő létemre milyen szeretettel fogadtak. Több száz előadást ért meg a Koldusopera, mindig telt házak előtt. Az utolsó előadásomon felejthetetlen búcsúztatót rendeztek. Először is minden vagánytól kis virágcsokrot kaptam a színpadon, az előadás utolsó jelenetében pedig, amikor Bicska Maxi után átveszem a parancsnoki tisztet, okmányt készítettek. Feleki Kamilltól kezdve mindenki aláírta kis tréfás szövegeket pingáltak rá, amelynek ez volt a veleje: - következő évadra visszavárnak Budapestre - elsírtam magam, úgy énekeltem végig a finálét" - mesélte a Film, Színház, Muzsikában.

 

Budapesten

 

1961 őszétől fogva Domján Edit a Petőfi Színháztól kapott szerződési ajánlatot, Kaló Flóriánt pedig a József Attila Színházházhoz kötötte új szerződése. Editre felfigyeltek a filmrendezők, három filmet is forgatott szinte egyidőben, bejárt a tévébe, a szinkronba, a rádióba. Első sikerét viszont Molnár Ferenc: Üvegcipőjének Irmájával aratta, egy csapásra róla beszélt a sajtó, a szakma és a közönség.

 

1962-ben Szinetár Miklós, akivel még főiskolás korukban kötöttek kollegiális barátságot, elszerződött a Magyar Televízióhoz főrendezőnek. Ennek kapcsán benne is felmerült a változtatás igénye. A szándék 1963 őszére tetté érett, és átszerződött a Nemzeti Színházhoz, minden este játszott, pihenőidő nélkül. Majd ötven előadást követően, 1964-ben viszont nem kérte szerződése meghosszabbítását, így tagsága automatikusan megszűnt és átszerződött a Madách Színházba.

 

A Madáchban

 

Ebben az évben a Madách Domján Editen kívül Garas Dezsőt, Mensáros Lászlót, és Cs. Németh Lajost is szerződtette. Egri István rendező Achard: "Bolond lány" c. darabjának főszerepét, Jozefát osztotta az ifjú színésznőre. Ez merész vállalkozásnak számított, hisz a párizsi az Antoine Színházban Annie Girardot számára íródott a mű. Domján azonban kitűnően megállta a helyét. Amikor híre ment Párizsban a magyar bemutatónak, egy előadás erejéig a szerző Achard a színházba érkezett, majd közölte, hogy Annie Girardot-on kívül Domján Edit Jozefája a legjobb. A premier után hat évvel már az ötszázadik előadásnál tartottak, amikor Achard ismét a színházba látogatott Párizsból, némi aggodalommal szívében, hisz ennyi időn keresztül nem lehet ugyanolyan színvonalasan eljátszani az előadást, ám megnyugvással konstatálta, hogy az előadás továbbra is kitűnő, és el volt ragadtatva Domjántól, Márkustól és Garas Dezsőtől. Domján azonban egyre inkább elfáradt ebben a szerepében, később unni kezdte. Napi szinten próbálták Márkus Lászlóval tartani egymásban a lelket, minden előadás alkalmával újabb és újabb elemet, tréfát találtak ki egymás szórakoztatására. Domján az előadással párhuzamosan forgatta Darvas Ivánnal, Pécsi Sándorral a főszerepben az "Új Gilgames" című filmet. Szemes Mihály művét, egy kórházban felizzó, tragikus szerelem történetét 1964-ben mutatták be. Talán a film sikere és a Bolond lány országos hírű előadásai tették lehetővé, hogy 1965-ben Domján Edit Jászai-díjat kapjon.

 

1967-ben közzétettnek egy listát a legtöbbet játszó színészekről és azt Domján Edit vezette, havi 31 előadással (Film, Színház, Muzsika, 1967. február 24.). Megoszlás szerint: Enyhítő körülmény 10, Bolond lány 5, Négykezes 5, A tűz balladája 4, Amíg összeszoknak 3, Szentivánéji álom 4 előadással.

 

Az iram és a munkatempó később sem változott, Domján egyre több egymással párhuzamosan futó előadásban játszott, aminek következtében az évek során szinte teljesen "kilúgozta magát". 1968-ban jött a Catullus, majd az Éjjeli menedékhely, 1969-ben a Léni néni, az Estére meghalsz, a Hermelin, a Festett egek, 1970-ben a Sakk-matt, 1971-ben a Mizantróp, 1972-ben A hosszú előszoba, és utolsó szerepéül a Candida.

 

"... néha úgy érzem, olyan vagyok, mint egy madár"

 

1969-re, talán a sok munka okán, felborult a harmonikus egyensúly Kaló Flórián és Domján Edit között, ezért a válás mellett döntöttek. Innentől fogva Editnek alig maradt ideje a magánéletre. 1972 januárjában, a Magyar Rádió Ablak című műsorában találkozott Szécsi Pállal, a kor kedvelt énekes-sztárjával, a találkozás kölcsönös szimpátiával zárult és rövidesen szerelemmé izzott. Szécsi nagy megtiszteltetésnek tartotta a népszerű színésznő szerelmét, de idővel mások pikirt megjegyzéseinek hatására (a nagy korkülönbségre utalva), eltávolodott a művésznőtől, aki végül szakított vele.

 

Már elkezdődtek Tabi László vígjátéka, a Családi dráma próbái, amikor Domján Editben elszakadt egy láthatatlan húr, és negyvenedik születésnapjának estéjén önkezével vetett véget életének. "Néha úgy érzem, olyan vagyok, mint egy madár. Amelyik repül, s nem tudja, mikor száll neki egy magasfeszültségű villanyoszlopnak” – vallotta halála előtt. Kolléganőjének, Nagy Anának így mesélt: "Tudod, az utolsó tíz évben nagyon sokat szenvedtem. Elég volt".
 Búcsúlevelének szövege nem ismert, pusztán az utolsó mondatát hozták napvilágra a róla készült emlékkönyvben: "... ma vagyok negyven éves (!!!)"

 

"Szuverén, önálló maradt, soha nem engedett a maga legbenső magányához és titkához hozzányúlni. Mindig igyekezett bátran és szabadon élni. És amikor ez nem ment már tovább, volt elegendő bátorsága ahhoz, hogy egy önmaga által előre meghatározott időpontban egy olyanfajta megváltoztathatatlan és végső szabadságot válasszon, amibe senki nem szólhat bele" - írta a színésznőről Kaló Flórián.

 

1954-től 1972-ig Domján Edit rövid pályájának emlékét közel nyolcvan színházi szerep -többnyire főszerep-, tíz filmszerep és számtalan rádió és tévé szerep őrzi. Hogy emléke ne halványuljon, 1991-ben barátai és művésztársai alapítványt hoztak létre egy-egy tehetséges, fiatal vidéki színésznő díjazására. Idén a tatabányai színház művésze, Bakonyi Csilla kapta a Domján Edit-díjat.

 

 

 

 

süti beállítások módosítása