"Keresni kezdem az új dolgokat" - Trokán Nóra válaszolt

A nemrég Prima Primissima-díjjal kitüntetett Trokán Nórát az Index kérdezte.

 

Az Index cikkéből:


A Prima Primissima díjról elmondta, egykori beszédtanára, Ságodi Gabor többször is jelölte már, idén korábbi színházigazgatója, Cseke Péter is felterjesztette. "Szóval sokszor meglibbentett a szele, de idén el is ért. Nagy elismerés, mert olyan emberek osztják, akiknek a szakmai véleménye sokat számít nekem. Arra ösztönöz, hogy tovább tegyem a dolgom, mert bár kevés ideje vagyok a pályán, néha bizony elfog egy érzés, hogy biztos jó-e, hogy ezt csinálom. Néha elmegy a kedv, az első lelkesedés, vannak nehéz időszakok" - tette hozzá.

 

trokan nora

 Fotó: Bődey János, index.hu

 

A Kecskeméten töltött öt évéről elmondta, nagyon jól érezte magát ott, csodálatos feladatokat kaptott. "Ritka, hogy egy színházigazgató egy fiatal színészben úgy gondolkodik, hogy építse a személyes szakmai fejlődését. Cseke Péter figyelt arra, hogy amikor eljátszottam egy kisebb szerepet, utána legyen valami fajsúlyosabb, aztán bohózat vagy egy gyerekdarab, de játszottam nagy musical főszerepet is. Szóval sokfélét kaptam, ami egy kezdő színésznek a lehető legjobb. De olyan alkat vagyok, aki nem bírja túl sokáig egy helyen. Így volt ez akkor is, ezért keresni kezdem az új dolgokat" - mesélte Trokán Nóra.

 

"Szokták a szabadúszást szabad fuldoklásnak is nevezni. Mégis azt gondolom, hogy ez nekem való, pont amiatt, mert nem szeretek sokáig megülni egy helyen. Szeretek sok emberrel, sok helyen, sokféle dologban részt venni. De lehet, hogy holnap azt mondom, hogy mégis szeretnék megint egy társulathoz tartozni, mert az is nagy érzés, amikor van egy csapatod, és fél szavakból értitek egymást. Kecskeméten ezt a mai napig élem, mert Péter minden évben visszahív. Ez is egy nagy gesztus a részéről. Szokták mondani, hogy így könnyű mert van egy biztonságom. Ez valóban nagyon nagy dolog. Eddig szerencsésen alakult a szakmai életem és van egy dolog, amit kiemelnék. A Zsótér Sándorral való közös munka. Rengeteg dologra megtanított. A vele való munkák alatt kezdtem igazán megismerni magam" - mondta a színésznő.

 

Trokán Nóra testvéréről, a szintén színész Trokán Annáról is mesélt. "Sokan kérdezték, hogy nem rivalizáltunk-e, de szóba nem jött soha. Mindig is jó testvérek voltunk, inkább egy nagy ajándék volt, hogy együtt jártunk főiskolára. Mindig ott voltunk egymásnak, segítettük egymást, amikor rossz periódusban voltunk. Az, hogy ott volt minden nap, hogy negyedévben egy kollégiumi szobában laktunk, olyan volt, mintha otthon lennénk. Megdumáltuk este lefekvésnél, hogy melyik tanár vagy melyik osztálytárs kergetett az őrületbe éppen. Egyáltalán nem érzékeltem, hogy bármennyire is kioltanánk egymást" - mondta Trokán Nóra.

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

süti beállítások módosítása