"Nyitottságban kell léteznünk" - Takács Kati 65

Január 15-én ünnepli születésnapját Takács Kati, Jászai Mari-díjas színésznő, Érdemes Művész, a Csiky Gergely Színház művésze. Összeállításunkkal köszöntjük.

Takács Kati pályájáról röviden:

Takács Kati a Színház- és Filmművészeti Fősikolán, Horvai István - Kapás Dezső osztályában szerzett diplomát. 1975-ben a Veszprémi Petőfi Színháznál kezdte pályafutását. 1980-tól játszott a debreceni Csokonai Színházban, 1981-től a szolnoki Szigligeti Színházban. 1985-től a Radnóti Miklós Színház művésze volt, 1994-től az Új Színházban dolgozott. 2012-től a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja.

Takács Katiról saját szavaival:

Szkéné: A Szkénében rendes hierarchia működött, komoly munka zajlott. Pista senkit nem kényeztetett, nekünk, fiataloknak, akik később csatlakoztunk, ki kellett várni a sorunkat. Viszont olyan szakmai képzést, olyan figyelmet kaptunk, ami példátlan.A foglalkozások után, beszélgetések zajlottak, Pista felvetett egy-egy témát, akár a szinházról, akár a hétköznapi problémákról, szellemi irányzatokról. Gondolkodni tanított, sokszor nem értettem felét sem, de ott maradt bennem, hogy milyen fontos, hogy utánajárj dolgoknak, kíváncsi légy, vedd komolyan a szakmád. Később, a főiskolai  osztályfőnököm, Horvai István mondogatta is nekem, hogy én egy olyan csapatban érezném jól magam, ahol az „együtt” és a „mi” a jelszó.

Horvai: Lerombolta az illúzióimat, alázatra, igényességre nevelt és megedzett. Megállás nélkül melóztunk nála.

Függöny mögött: Egyszer együtt dolgoztam egy kolléganővel, jött a premier és ő dermedten állt a függöny mögött. „Te ennyire izgulsz?” – kérdeztem. Aztán mondtam neki: „Mindenki arra vár, hogy élményt adj nekik, hogy neked tapsoljon. Szeretnek az emberek! Erre gondolj, ne arra, hogyan fogod mondani ezt vagy azt a mondatod! Elmondod úgy, ahogy most vagy!” Ezt néha magamnak is elismételtem. Persze, hogy szeretném, ha szeretnének. De a munka során ennél sokkal fontosabb, hogy bízzanak bennem. Már képes vagyok távolságot tartani bizonyos dolgoktól, nem befolyásol a kritika, a csipkelődés, a rosszindulat, már tudom irányítani az érzelmeimet.

Sejtek: A színészet – amellett, hogy a szerepeket valóban sejtjeinkből építjük –, mégiscsak egy szakma, amit meg kell tanulni. Persze, vannak olyan szerepek, amelyekbe belehalunk, és ilyenkor az ember azt sem tudja, fiú-e vagy lány. És vannak időszakok, amikor a szerepen kívül semmi más nem érdekel. Valószínűleg minden szakmában előfordul, hogy egyszer csak kimerül az ember. Amikor minden beomlik körülötte, de aztán ebből a gödörből is kimászik valahogy. Nálam is voltak hullámvölgyek és gödrök, de ilyenkor meg kell találni, miből lehet töltekezni. Mindenkinek más a receptje.

Kioldani: Azáltal, hogy a színpadon többféle helyzetet kell megélnem, állandóan változom. A szorongásaimat is be tudom pakolni a szerepbe, és így tudom azokat kioldani. 

Fotó: Dömölky Dániel

Gyógyító: A munka mindig gyógyító. Játék közben nincs nátha, izomláz, fejfájás. Hihetetlen erőt ad, amikor egy olyan darabot játszom, aminek tétje van, mindegy, hogy kicsi vagy nagy a szerepem. Erre mondta azt egy kollegám, hogy „te, Takács, te egy örömszínész vagy”!

Fordulók: Nekem a huszonnyolc volt ilyen, és a harminckilenc. Nálam biológiailag vagy intellektuálisan ekkor jött el az ideje annak, hogy komoly számvetést készítsek. Jöhet az ember életében olyan esemény, élmény vagy váratlanság is, amelytől visszanéz, amely megerősíti, és amelytől más lesz az értékrendje. Jó, hogy mai fejjel vissza tudok nézni arra, ami már elmúlt az életemben, s föl is tudom dolgozni, s mindez nem szorongást, hanem örömöt ad.   

Nóra: Nem akkor kerültem szinkronba Nórával, amikor játszottam, hanem később. Előre eljátszottam azt, ami aztán húsz év múlva az életemben is bekövetkezett.

Válás: Én akkor nőttem föl. (…) Azért mentem bele a burokba, és azért nem lázadtam ellene, nem törtem szét, mert nem tudtam elfogadni önmagamat, féltem, mi lesz, ha megnyilvánulok. 

Számvetés: Időnként muszáj megtenni. Mert azokon a lépcsőkön jöttem fel oda, ahol jelenleg vagyok, amiket hátrahagytam, az a múltam. Ha azt nem vállalom, akkor nem tudom élvezni a jelent. Engem érdekel, hogy mik a mozgatórugóim, mitől tudok elkeseredni, mitől vagyok boldog, mert ezek ismeretében tudok tovább lépni, tudom megformálni a szerepeimet.    

Radnóti: Megkaptam mindazt, amit ilyen időszakban jó eljátszani. Valló Péter főrendező és Bálint András igazgató személyében pedig odafigyelő emberekkel találkoztam, akik minden évben törekedtek arra, hogy nekem meglegyen a megfelelő szerepem. Nagyon-nagyon jó éveket töltöttem a Radnótiban.

Székely Színház:  Én csak így hívom az Új Színházat. (…)Van, aki az egész életét egy színházban tölti - én nem ezek közé az emberek közé tartozom, mert hajt a kíváncsiság és azt gondolom, hogy néha meg kell újulni. A döntésem erről szólt. Annak idején még nem volt akkora átjárhatóság a színházak között, mint most, a szabadúszástól pedig féltem, ezért váltanom kellett ahhoz, hogy utánajárjak, mit kínálhat számomra egy másik alkotói közeg. Azt nagyon megbántam, hogy kész tények elé állítottam Bálint Andrást és Valló Pétert, hogy nem beszélgettem velük mielőtt elhatároztam magam. Utólag azt is gondolom, hogy abban a körben kellett volna maradnom, ahol otthont és lehetőségeket kaptam. De most mondd meg, ki az, aki annak idején ne akart volna Székely Gáborral menni?

Gazdagít: Meggyőződésem, hogy az ember mindenhol megéli ugyanazokat a nehézségeket, amiket az élet kimért rá, legfeljebb más és más formában találkozik velük. Mindenki szeretne mással is dolgozni, mint akivel éppen dolgozik. Ez nem a hűtlenségről vagy az unalomról szól, hanem arról, hogy mást és mást hozunk elő egymásból, a különböző impulzusok pedig gazdagítják a személyiségünket, eszköztárunkat.

Új Színház: Akkora csalódás volt, hogy szinte megdöglöttem. (…) Egy színházba kellenek főszereplők és kevésbé főszereplők. Engem az utóbbi feladatkörre hívott, bár lehet, ha kifuthatja magát Székely színháza, a következő négy évben tőle is nagyobb feladatokat kaptam volna. (…) Én is aláírtam azt a levelet, amelyben tiltakoztunk a történtek ellen. De tudtam, hogy maradok. Olyan élethelyzetben voltam, amikor nem tehettem meg azt, hogy nem viszek haza havonta bizonyos összeget. A gyereket nem azért szültem, hogy távolról neveljem, tehát nem akartam visszamenni vidékre. Mártha István felajánlotta, hogy maradjak, és én maradtam. Kész. Ez ennyi. És ha Székely Gábor megint színházat vezetne, megint arra várnék, hogy hívjon, és mehessek hozzá. Ez egy ilyen végig nem élt szerelem. 

Kaposvár: Mivel a 13 év alatt, amíg a Márta Pistánál voltam többször próbáltam más színházhoz elmenni, mert a Pistánál sem éreztem magam mindig jól és próbáltam ebből kilépni, de nem sikerült és szembe kellett néznem azzal, hogy kerülhetek olyan helyzetbe, hogy ott fogok állni és azt mondom, hogy aláírom ezt a szerződést a Dörnernél, mert különben elveszítem a lakásomat, amit hitelre vettem. Nem akartam az utcára kerülni. Ez gyávaság, de vállalom. Ezért akkor nem akartam hangosabban tiltakozni annál, mint amit elmondtam a Színház.hu-n, hogy nem értek egyet azzal, ami történik és hogy a politika bejön a színházba. Szerencsére kaptam egy mentőövet Rátóti Zoltántól.

Tartás: Ilyen nehéz helyzetekben az ember igyekszik megőrizni a tartását, méginkább érzi, mennyire kiszolgáltatott létformát választott és megkérdezi magától, miért is vagyok én színész. Számomra a világ nem fekete és fehér, nem oszlik jobb és baloldalra. Úgy érzem, az ember és a színház több annál, hogy politikai ideológiák mentén formálódjon, hogy politikai határok közé lehessen szorítani. Nyitottságban kell léteznünk, amikor egy darabbal foglalkozunk, kérdezünk, faggatjuk, a figurákat, az embert, mi mozgatja, mit gondol, hol van, mit csinál, mit érez. Ezt sokfelől kell megközeliteni. (…) Nem hiszek abban, hogy kizárólag egy igazság létezik és csak egyféleképpen lehet szemlélni a világot. A jövőben is szeretnék széleslátókörű és nyitott lenni, ez szükséges ahhoz, hogy színész maradhassak.

Oroszlán: A színész jelmondata az „ide nekem az oroszlánt is”. Ez mindig bennünk dübörög. Sok mindent képzelünk magunkról -részben ez a munkánk-, és túlontúl áhítjuk a visszaigazolást. Ez sebezhetővé tesz bennünket. Ma már tudtom, nem szabad hagyni, hogy az, amire ácsingózunk, akadályozzon minket abban, hogy értékeljük azt, amivel megkínál az élet.

A Színház c. lap februári számában nagyinterjút is olvashatnak Takács Katival.

 Forrás: Színház.hu, Színház, Művészpáholy, Radnóti Színház, Pepita Magazin, Nol