"Olyan formával próbálkozunk, ami nem bejáratott" - Gáspár Ildikó az Apátlanokról

Egy átlagos család sorsán át mutatja be a rendszerváltás korát az Apátlanok című előadás az Örkényben. Gáspár Ildikó rendezőt a HVG kérdezte.

A HVG cikkéből:

"Az én generációmról és a nálam kicsit fiatalabbakról szól, meg persze a szüleinkről. Arról, hogyan éltük meg a rendszerváltást, és a talajvesztettségről, ami a mai harmincasokat-negyveneseket jellemzi. A darabbeli családban hat gyerek van, az apa sosincs otthon, mindig dolgozik, az anya hatalmas terhet cipel, és ő sem tud eléggé jelen lenni fiai és lányai életében. Valószínűleg sok embernek ismerős ez a helyzet. Minden gyerek egy-egy "prototípust" testesít meg: egyikük például azonosul a családapaszereppel, a másik a női kiteljesedésben keresi az útját, a harmadik a világ megmentőjeként próbál létezni. De megvan köztük az örök álmodozó, sőt a kaméleon is, aki mindig úgy viselkedik, ahogy éppen elvárják tőle. Hét képből épül fel az előadás, minden kép valamelyik szereplő életének drámai fordulópontját bontja ki" - részletezte Gáspár Ildikó.

Fotó: librarius.hu

A rendező elmondta, a darab azt boncolgatja, hogyan vált a rendszer egyre inkább tarthatatlanná a nyolcvanas években, amikor szép lassan bebizonyosodott, hogy az egész csak egy nagy lufi. "Rákérdez a család mint modell létjogosultságára, valamint arra: ha nincs család, mi van helyette? A kartonpapírra rajzolt lakás játékosan fejezi ki, hogy mennyire lehetett a kort komolyan vagy felelőtlenül kezelni. Az anyát játszó Kerekes Éva fogalmazta meg a darab egyik lényegi kérdését: mennyi a szülők felelőssége abban, hogy miként indultak el a gyerekeik, és mennyi a gyerekeké abban, hogy miként próbálják élni az életüket?" - tette fel a kérdést Gáspár  Ildikó.

Arra a kérdésre, mennyire "demokratikus" rendező, így felelt: "Érdekel, mit gondolnak a többiek, hiszen ez közös munka, közös szülés. Az Apátlanokban ráadásul olyan formával próbálkozunk, ami nem bejáratott, egyikünk sem csinálta: én sem dolgoztam még teljesen absztrakt térben, és a magyar színészek sincsenek ehhez szokva. Sűríteni kell, egyszerűsíteni, jól megtalálni azt a formát, ami segíti a jelenetek megértését. Szeretném, hogy a színészek teljesen beleálljanak a szerepekbe, és ne olyan karaktert próbáljanak alakítani, akihez semmi közük."

A felvetésre, magyar sajátosság-e, hogy kevés a színházakban a női rendező, Gáspár Ildikó elmondta: más országokban valóban nem így van, bár szerinte sehol sem egyszerű nőként érvényesülni ebben a szakmában. "Amikor a színművészetire jártam, még masszívan jelen volt az előítélet a nőkkel szemben. Az akkori tanárok közül sokan tényként kezelték, hogy nő nem lehet alkalmas erre a szakmára. Voltak közös óráink a színészhallgatókkal, és amikor a színészfiúk azt mondták, hogy természetesen dolgoznának női rendezővel, a rendezőtanár teljesen elképedt. Amikor elkezdtem rendezni, akkor is sok furcsa megjegyzéssel találkoztam, szinte bóknak szánt jóindulatúakkal is, például: ahhoz képest, hogy nő vagyok, milyen jól tudok térben gondolkodni. Úgy szocializálódtunk, hogy a nő, ha autonóm személyiségként próbál létezni, bűnt követ el" - számolt be az alkotó.

A teljes interjú a HVG-ben olvasható.