Elhunyt Massányi Viktor énekművész

Életének 49. évében elhunyt pénteken Massányi Viktor énekes, a Magyar Állami Operaház és a bécsi Volksoper egykori művésze, pályája utolsó szakaszában a Nemzeti Énekkar tagja - tudatták az MTI-vel a Nemzeti Filharmonikusok. Az előadót rövid, súlyos betegség után érte a halál. 

Massányi Viktor a kárpátaljai Ungváron született 1967-ben. Egyetemi tanulmányait már Magyarországon, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Konzervatóriumában végezte, 1995-ben kitüntetéssel diplomázott.


A Debreceni Csokonai Színházban debütált ösztöndíjasként A varázsfuvolában, Vámos László 1993-as rendezésében. 1994 és 1997 között a Pécsi Nemzeti Színház magánénekese volt, ott mutatkozott be egyebek mellett Figaro, idősebb Germont és Simon Boccanegra szerepében.

 

massanyi

Fotó: miskolc.hu


Massányi Viktor 1997-től a Magyar Állami Operaház állandó vendégművésze volt, főszerepeket, többek között a Rigoletto címszerepét énekelte. 2000 és 2003 között a bécsi Volksoper tagja volt.


Oratóriumokban is rendszeresen fellépett, több magyarországi és külföldi szimfonikus zenekar visszatérő vendégművésze volt.
Nevéhez fűződnek kortárs magyar zeneszerzők - Németh Amadé, Hidas Frigyes, Petrovics Emil, Durkó Zsolt, Vajda János - műveinek ősbemutatói és lemezfelvételei a Hungaroton Classic-nál és a Magyar Rádiónál. Sikerrel énekelte a Carmina Burana, a Cantata Profana és a Német requiem baritonszólamait. Munkásságában fontos szerephez jutott a dalirodalom remekeinek előadása és hangfelvétele.
Énekesi pályája során számos európai országban, valamint az Egyesült Államokban, Japánban, Tajvanon, Törökországban, Mexikóban és Ománban hallhatta a közönség. Vendégszerepelt a Kolozsvári Állami Magyar Operában is.


Massányi Viktor pályája utolsó szakaszában a Nemzeti Énekkar tagjaként tevékenykedett, a Nemzeti Filharmonikusok saját halottjuknak tekintik őt. Temetéséről később intézkednek.

 

MTI

 

süti beállítások módosítása