Mégsem lesz színész Ferenc pápa

Ferenc pápa filmbéli debütálásáról jelentek meg hírek, amelyek szerint az egyházfő feltűnik majd egy vallásos családi műben. A Vatikán azonban hangsúlyozta, hogy a pápa nem színész.

 

ferenc papa

Fotó: kdnp.hu

 

A Beyond the Sun (Túl a napon) című spirituális családi kalandfilmben különböző kultúrájú gyerekek az apostolok nyomdokaiba lépve keresik Jézust a környezetükben - írta honlapján az alkotást jegyző római produkciós iroda. Az AMBI hétfői közleményében az is szerepelt, hogy a tervek szerint a film Ferenc pápa epilógusával ér majd véget, amelyben az egyházfő útmutatást ad a gyerekeknek, hogy hol és miként találhatnak rá Jézusra.


A tájékoztatásból több sajtóorgánum azt a következtetést vonta le, hogy a pápa - első katolikus egyházfőként - színészként debütál egy filmben, a Vatikán azonban cáfolta ezt, és hangsúlyozta, hogy a pápa nem színész.


A filmet a tervek szerint idén forgatják, bevételeit argentin jótékonysági szervezetek kapják. A pápa a dél-amerikai országban született.

 

MTI

 

 

süti beállítások módosítása