2018-ban érkezik a Jégvarázs musical

A New York Times a Disney bejelentésére hivatkozva kedden úgy fogalmazott: mindenki készítse fel a gyermekét, ugyanis a Broadwayn mutatják be minden idők egyik legkedveltebb animációs filmjének musical változatát.

A Jégvarázs a 9. musical a Disney égisze alatt, mely a Broadwayn debütál. Jelenleg két előadásuk látható New York-ban: a Lion King és az Aladdin.

 

Egyelőre csak annyit tudunk a készülő Jégvarázs előadásról, hogy 2018 tavaszán mutatják majd be, és, hogy a film alkotói, Robert Lopez, Kristen Anderson és Jennifer Lee dolgoznak a színdarabon is. Arról nincs információ, hogy melyik színházban lesz a premier, illetve a szereplőket sem választották még ki.

 

 


A Jégvarázs című animációs fimet 2013-ban mutatták be, ez volt az 53. egész estés animációs film a Walt Disney Picturestől, amely az Aranyhaj és a nagy gubanc után másodikként készült számítógépes animációval a Disney-klasszikusok közül.

 

A történet alapjául Hans Christian Andersen A Hókirálynő című meséje szolgált, noha a mozifilm jelentősen eltér az eredeti műtől.

 

frozen002


A Jégvarázs (Frozen) már a nyitóhétvégén óriási sikert aratott a kasszáknál, valamint a kritikusok külön elismerésben részesítették a zenéjét. A film egyik betétdala, a "Let it go" Oscar-díjat is nyert.

 

Színház.hu

 

süti beállítások módosítása