Cirkuszi előadással zárult a házasság hete program

A házasság hete program keretében igazi családos eseménnyel zárult a Kárpát-medencei családok budapesti találkozója: a MACIVA támogatásának köszönhetően mintegy kétszáz, határon túlról érkező vendég és anyaországi vendéglátója térítésmentesen nézhette meg a Fővárosi Nagycirkusz Fesztikon című előadását.

 

A budapesti találkozó ideje alatt – 2016. február 12. és 14. között – hazánkban tartották az Európai Ifjúsági Hétvége / European Youth Weekend elnevezésű kísérőrendezvényt is, amelynek célja, hogy a családpolitikával kapcsolatos döntésekbe Európa-szerte bevonják a fiatalokat, akik egyúttal lehetőséget kapnak a kapcsolódó eseményeken való részvételre is. A rendezvény szervezőinek célja, hogy a családalapítás küszöbén álló fiatalok konkrét elképzeléseket és elvárásokat fogalmazzanak meg az európai és nemzeti vezetőkkel, illetve a civil szervezetekkel szemben, és a későbbiekben legyenek aktív formálói országuk jövőbeni családpolitikájának.

 

Fesztikon


Tudta-e Ön, hogy
• a házasság hete – mint kezdeményezés - közel két évtizede Angliából indult el, amely évente, a Valentin-nap környékén egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A házasság hete üzenetének sikerét mára már négy kontinens huszonegy országában ünneplik. Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével. A Házasság Hete Szervezőbizottsága által koordinált központi programok fővédnöke 2013 óta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.
• a MACVIVA évről évre támogatja e rendezvény sikerét.

 

Kapcsolódó programok:
Atlantisz gyermekei – Vízi cirkusz bemutató előadás: 2016. március 12. 19 óra
Helyszín: Fővárosi Nagycirkusz

ARTista Café: 2016. március 21. 18 óra
Helyszín: Fővárosi Nagycirkusz

 

 

süti beállítások módosítása