Léner Péter rendező 80 éves

Léner Péter Kossuth-díjas színházi rendező február 15-én nyolcvanéves.

 

"Kezdetben sérülékenyebb, lelkizősebb voltam, aztán hozzáedződött az idegrendszerem a pályámhoz – mint a terepszínűvé lett állatok a természethez. A német drámaíró-rendező Bertolt Brechttől egyszer megkérdezték, mire készül: a következő tévedésemre, válaszolta. Itt sem lehet mindig igaza az embernek, de szigorúan le kell vonni a tanulságokat, különben képtelenek volnánk a folytatásra. Meg kell érteni, miben és miért tévedtünk, hogy legközelebb más hibákat kövessünk el." (Léner Péter)

 

Budapesti polgárcsaládban született, ahol a kultúra a mindennapok része volt. Szüleivel gyakran jártak színházba, operába, neves művészek tartoztak társaságukba, innen eredt vonzalma a színház iránt. A gimnáziumban osztálytársa volt Sztankay István, akivel együtt jelentkeztek színésznek a színművészeti főiskolára. A felvételin, a szavalata után Básti Lajos magához intette, és azt tanácsolta neki, hogy jelentkezzen jövőre is, de rendező szakra. Így is tett, ezer jelentkező közül jutott be az intézménybe. A főiskolán Marton Endre volt az osztályfőnöke, szavai szerint mindent tőle tanult a rendezésről.

 

Végzése után, 1961 és 1963 között a miskolci, 1963-1964-ben a budapesti, 1964-1965-ben a pécsi Nemzeti Színház, 1965 és 1977 között a Thália Színház rendezője, 1977-től 1983-ig a szegedi Nemzeti Színház főrendezője volt. 1983-tól a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgató-főrendezőjeként dolgozott, tisztségéről 1990-ben mondott le. Ezután nevezték ki a budapesti József Attila Színház igazgatójának, vezetése alatt az angyalföldi társulat megbízható színvonalon, állandó közönséggel működött, minőségi, szórakoztató népszínház lett, amelyben megfért a zenés vígjáték, a klasszikus műfaj és a kortárs drámairodalom is. A vezetésről 2010-ben mondott le, nyugdíjba vonult.

Lener Peter

Fotó: nepszava.hu

 

Rendezőként vidéken és Budapesten számtalan klasszikust és modern darabot vitt színre, sokoldalú, a rendezői hagyományokat őrző művész. A színházcsinálást irracionális, titokzatos és félelmetes, ugyanakkor élvezetes pályának tartja, amelyen a humor a legfontosabb, és amelyet nem lehet megtanulni, csak tanulni. Legemlékezetesebb rendezései közé tartozik Heltai Jenő A néma Levente, G. B. Shaw Szent Johanna, Shakespeare A makrancos hölgy, Thomas Mann Mario és a varázsló, Samuel Beckett Godot-ra várva, Csurka István Ki lesz a bálanya?, Páskándi Géza Lélekharang, Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül, Herczeg Ferenc A Gyurkovics lányok című darabja. Számos alkalommal rendezett a televízióban is, több tévéjáték fűződik a nevéhez.

 

Művészi pályafutása elismeréseként a Jászai Mari-díjat 1985-ben, az érdemes művész címet 1988-ban kapta meg, 1998-ban Budapestért Díjjal is kitüntették. A Kossuth-díjat 2006-ban vehette át több mint négy évtizedes rendezői munkásságáért, a színházi hagyományok megőrzéséért, színházvezetői tevékenységéért, a művészeti közéletben játszott meghatározó szerepéért.
    

Visszavonulása után írni kezdett, 2013-ban jelent meg a Volt egyszer egy színház - A József Attila Színház utolsó két évtizede című kötete. 2015-ben adták ki a Pista bácsi, Tanár Úr, Karcsi című kötetét, amely színházi családjának állít emléket, egyben három pályaképet rajzol meg a múlt század második feléből. Léner a könyvben három atyai barátjának, mesterének és kollégájának tekintett rendező: Egri István, Marton Endre és Kazimir Károly alakját idézi meg, tanúságát adva, hogy milyen tisztelettel viseltetik pályatársai iránt. A könyv vallomás is önmagáról, a színházról, amely egész életének színtere volt. Kötete végén így ír: "És nem felejtjük, Pista bácsi, Tanár úr, Karcsikám, milyen boldogok voltunk ezen a tragikus pályán."

 

MTVA Sajtó- és Fotóarchívum

 

 

süti beállítások módosítása